A Csongrád-Csanád megyei játékvezetők közül hárman is szép számhoz érkeztek a közelmúltban: Bereczki Bence és Minda Gábor 50. alkalommal működhetett közre NB III.-as meccseken, Borbás Bottyán Aurél a 100. levezetett mérkőzésén is túl van.
– Szekszárd-Paks II. mérkőzés. A Szekszárdnak élet-halál harc volt a bentmaradásért, küzdős mérkőzés volt, és a nagy meleg megnehezítette a dolgunkat. Csapatként nagyon jól funkcionáltunk, és a mérkőzés végén kiegyenlített a Paks csapata – idézte fel a jubiluemi meccset Borbás Bottyán Aurél, aki hozzátette: az NB II.-es szereplésért dolgoznak minden nap, ugyanakkor a legfontosabb, hogy minden mérkőzésen a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam.
Ugyanezen a meccsen működött közre Minda Gábor is, akinek ez volt az 50. mérkőzése az NB III.-ban.
– Amikor megkaptam az NB3-as táborba a meghívót, egy családi nyaralást kellett lemondanom, amit utána párszor megkaptam otthon még. A táborban jó eredményeket értem el mind a fizikai, mind az elméleti teszten, ezért a tábor végén az NB3-ba frissen felkerültek névsorában volt az én nevem is – mondta a csongradjb.hu-nak.
Bereczki Bence szintén eljutott az 50 meccsig a harmadosztályban: ő egy Tiszafüred–Békéscsaba II. találkozón érte el a kerek számot.
– Rengeteg munkával és áldozattal járt szintet lépni. 2018 őszén sikeres felvételi után bekerültem az alapakadémiára, és ott az összevonásokon és a mérkőzéseken igyekeztem a legjobb tudásomat hozni. Majd meghívást nyertem a nyári NB3-as edzőtáborba. Vecsésen és a táborzáráson ott volt a nevem a kivetítőn a felkerülők között – összegzett Bereczki Bence.
(Fotó: csongradjb.hu)




