Megye III tabella megtekintése

Katonákkal erősített a Szikáncs

Többen is a honvédség kötelékéből érkeztek a pályára.

Eddig sem volt kevés a katonai létszám a megyehármas Szikáncs együttesénél: mint arról a csapat Facebook-oldala beszámol, Tikász Viktor Vásárhelyen szolgál a honvédség kötelékében, így a kapus csatlakozott a szikáncsi együtteshez. Baktai Márton is a honvédségtől, pontosabban Tömörkényről érkezik a klubhoz – mellettük pedig Gáleg Ferenc és Gáleg Norbert Mindszentről szerződött a Szikáncshoz.

Ahogy fogalmaznak, a „fehér Pogba”, azaz Horváth János a Tótkomlóstól igazolt a csapathoz, valamint a 2014-es bajnoki címet szerzett csapat tagja, Kovács Sándor a Csongrádtól tér vissza a klubhoz – a csapatot továbbra is Gábor Sándor irányítja, Daraki Tibor pedig reaktiválta magát.

Ami a távozók oldalát illeti, Tóth Lászlóra térdműtét vár, Czuci Ferenc sérülése miatt nem tud segíteni, Szalma László pedig egyéb elfoglaltságai miatt fog hiányozni az ősszel a Szikáncsból. A csapat mindkét eddigi meccsét elveszítette a megyehárom Tisza-Maros csoportjában, legközelebb a Fábiánsebestyén vendégeként próbálhatnak meg javítani.

Fotó forrása: Szikáncs LE / Facebook

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - Megyei III. osztály

#Csapat nevePont
1.Szentesi Kinizsi II.60
2.CSANÁDPALOTAI FC57
3.RÖSZKE SK53
4.FC SZEGVÁR47
5.Szegedi Pázsit SE39
6.KISTELEKI TE37
7.Foliaplast-Bordány SK II35
8.ÖTTÖMÖS SPORTEGYESÜLET33
9.BAKS BARÁTI SE27
10.Újszentiván26
11.ZSOMBÓ SE26
12.Ruzsa KSE23
13.KSC Fábiánsebestyén17
14.PUSZTAMÉRGES FMC9
15.Kiszombor KSK0