NB III tabella megtekintése

Pont nélkül maradt a HFC

Nem hozott pontot a húsvét a HFC számára.

Korán hátrányba került a Hódmezővásárhelyi FC a Kecskemét II. vendégeként: ugyanis a hetedik percben Gréczi lépett ki, majd gurított Deczki mellett a vásárhelyiek kapujába, 1-0. A folytatásban a HFC egy büntetőt is elhibázott, majd a fordulást követően immáron kétgólos hátrányba kerültek a vásárhelyiek. Gréczi szerzett labdát, majd önzetlenül Győri elé passzolt, akinek csak az üres kapuba kellett gurítania, 2-0. A továbbiakban szervezetten védekeztek a hazaiak, ez ellen az ellenszert csak a 82. percben találta meg a HFC, amikor a Schildkraut lövése utáni kipattanót Irmes lőtte a kapuba – a pontszerzés már nem sikerült, ami azért is fájó, mert az Iváncsa nyerni tudott a Paks II. vendégeként.

NB III., Közép csoport, 30. forduló

11.00

Kecskeméti TE II.–Hódmezővásárhelyi FC 2–1 (1-0)
Kecskemét, vezette: Szigetvári Márk (Dobos, Vrbovszki).
KTE II.: Cseh – Majos (Lovas, 70.), Buna, Jászai-Deák, Katona (Győri B., 62.), Polyák, Barkóczi (Győri Á., 70.), Szalai, Györgye (Bodor, a szünetben), Gréczi, Szamosi (Hatvani, 74.). Edző: Virágh Ferenc.
HFC: Deczki – Ondrejó (Zana, 66.), Bogdán (Pesuth, 80.), Schildkraut, Hunya, Bata (Rabecz, 75.), Szabó P., Orosz, Zabari (Hegedűs, a szünetben), Zámbori, Vladul (Irmes, 66.). Edző: Antal Krisztián.
Gól: Gréczi (7.), Győri (65.), ill.Irmes (82.).

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14