Egymás ellen folytatta felkészülését a Hódmezővásárhelyi FC és a SZEOL SC: a két együttes olykor parázs csatáján először a hazaiak előtt adódott lehetőség, de ez kimaradt, amit a SZEOL gyorsan megbüntetett, és az első negyed óra végére már kétgólos előnybe került.
A továbbiakban mindkét csapat eltalálta a kapufát is, de a HFC-nek nem jött össze a szépítés, a SZEOL-ban pedig Kéri Tamás megszerezte harmadik találatát is, így magabiztosan nyertek a kék-feketék a HFC vendégeként.
A SZEOL-ban játszott a Puskás Akadémiától visszatérő 18 éves támadó, Góra Márk, aki tavasszal ismét a SZEOL-ban futballozik.
Felkészülési mérkőzésen:
Hódmezővásárhelyi FC – SZEOL SC 0-3 (0-2)
HFC: Varga – Tóth J., Szabó Cs., Kiss R., Mezei, Katona, Beszterczei, Povázsai, Bódai, Hrabovszki, Csordás. Játszott még: Darida, Balogh G., Szabó M., Gyüre, Vass. Edző: Szűcs Róbert.
SZEOL SC: Leindler – Tomisics, Rácz, Gál, Gajda, Forró, Pócs, Ondrejó, Kozics, Kéri, Makszimovics. Játszott még: Tóth (kapus), Horváth, Lévai, Antman, Góra, Grünvald, Gajág. Edző: Siha Zsolt.
Gól: Kéri (3)
Fotó forrása: Karnok Csaba / delmagyar.hu
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




