– Lejárt a szerződésem, Kisvárdáról megkerestek, és kaptam egy jó ajánlatot. Szükségem volt egy kis környezetváltozásra, ezért végül úgy döntöttem, elfogadom az ajánlatukat. Az első évben az utolsó meccsen maradtunk le a feljutásról, úgy érzem, jól ment a játék, alapembernek számítottam a csapatban, 6 gólt lőttem. A második évem kicsit nehezebb volt, bár Kondás Elemér is számított rám, de egy bokaszalag szakadás miatt három és fél hónapra kiestem a játékból. Ezzel együtt is játszottam huszonkét mérkőzésen, és szereztem három gólt – mondta a szeged-grosicsakademia.hu-nak adott interjújában Oláh Gergő, aki kétéves kitérőt követően tért vissza a gárdához.
Hozzátette, az idény végén szeretnének feljutást ünnepelni, a csapattagok pedig nem is rágódnak már a múlton. – Rátértünk egy új útra, melynek csak egy vége lehet, hogy jövőre a másodosztályban játszunk. A tavalyi csapat gerince egyben maradt, ez bizakodásra adhat okot, mert elég erősek vagyunk. Örülök, hogy itt lehetek ezzel a társasággal, és külön jó, hogy ismét együtt játszhatok gyermekkori barátommal, Máté Jánossal, aki támadóként nagy hasznára lehet majd a gárdának – folytatta.
Oláh Gergő arról is beszélt, a babát váró feleségével együtt érkezett vissza Gyulára – a gólok mellett jó játékot és eredményes szereplést vár a következő szezontól.
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




