A bajnoki rajt előtti utolsó hétvégén dupla mérkőzést játszott a Szeged-Csanád Grosics Akadémia, amely előbb szombaton a román harmadosztályban szereplő ACS Viitorul Arad ellen lpett pályára. Suljic beadást követő pontos lövésével kerültek előnybe a segediek, majd Bán Gergő talált be egy szabadrúgásból: a 19 éves próbázó korábban az MTK és a Ferencváros játékosa is volt, az elmúlt idényt az NB III. Észak-keleti csoportjában érdekelt Putnokban töltötte.
A nyár utolsó tesztmeccsét az NB III.-as Martfű ellen játszották a szegediek vasárnap, ahol az első félidően Novák Csanád Takács-Földes beadását váltotta gólra. A szünet után már többször is eredményes volt a Szeged, amely a meccs végére már közétette a különbséget, és végül Holman Dávid szép csavarásával alakult ki a 6-0-ás végeredmény.
A Szeged-Csanád GA legközelebb július 27-én, 19 órától a Kecskemétet fogadja a Szent Gellért Fórumban az NB II. 2025-26-os idényének első fordulójában.
– Még nem állunk teljesen készen. A szombati mérkőzésen többször is hiányérzetem támadt, főleg a hozzáállás miatt – ezen nagyon gyorsan változtatni kell! Vasárnap még nem játszottunk annyira élesen, de a mentalitás tetszett. Mindkét meccs épít, hiszen megnyertük, de az biztos, hogy nem vagyunk még készen. Fejlődnünk kell a felállt védelem elleni játékban, az új igazolásoknak pedig utol kell érniük magukat. Éreztem egy kis fásultságot a csapaton, dolgozunk azon, hogy mindenki egyforma állapotba kerüljön. Összességében jó hétvégét zártunk, vannak pozitívumok, a negatívumok kijavítására pedig még egy hét rendelkezésünkre áll – összegzett a klubhonlapon Aczél Zoltán, a Szeged-Csanád GA vezetőedzője.
Felkészülési mérkőzések
Szeged-Csanád GA–ACS Viitorul Arad (román III.) 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Suljic, Bán.
Szeged-Csanád GA–Martfűi LSE (NB III.) 6-0 (1-0)
Gólszerzők: Novák (2), Márkvárt, Rabatin, Borvető, Holman.
(Fotó: Gémes Sándor)
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB II
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | DVSC | 80 |
| 2. | VASAS FC | 79 |
| 3. | GYIRMÓT FC GYŐR | 78 |
| 4. | PMFC | 64 |
| 5. | FC AJKA | 62 |
| 6. | BUDAÖRS | 59 |
| 7. | SZOLNOKI MÁV FC | 57 |
| 8. | SOROKSÁR SC | 57 |
| 9. | SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA | 56 |
| 10. | NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC | 55 |
| 11. | SZOMBATHELYI HALADÁS | 54 |
| 12. | WKW ETO FC GYŐR | 46 |
| 13. | BFC SIÓFOK | 45 |
| 14. | BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE | 44 |
| 15. | DOROGI FC | 44 |
| 16. | SZENTLŐRINC | 42 |
| 17. | AQVITAL FC CSÁKVÁR | 38 |
| 18. | KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC | 33 |
| 19. | KOLORCITY KAZINCBARCIKA | 33 |
| 20. | DEAC | 23 |




