Hiába győzte le a torna utolsó mérkőzésén Pest megyét Csongrád megye válogatottja, a vasárnapi nap második sikere is kevés volt ahhoz, hogy megnyerje a selejtezőcsoportot és továbbjusson az országos döntőbe a csapat.
Pedig minden jól alakult, viszont Bács-Kiskun az utolsó előtti mérkőzésen nem kegyelmezett Jász-Nagykun-Szolnoknak, így Csongrád már úgy vághatott neki a Pest elleni csatának, hogy ha nyer is, csak második lehet. A győzelem végül összejött, méghozzá tíz emberrel, mert Rutai Balázs kiállítását követően Gémes Bence tulajdonképpen első labdaérintéséből gólt szerzett. A torna krónikájához hozzátartozik, hogy a Békés megyei csapat Jász-Nagykun-Szolnok ellen megszerzett győzelmét elvették ,mert a békésiek sportorvosijai nem voltak rendben.
Pest – Csongrád 0-1
Csongrád megye: Weszelovszky – Mezei, Csamangó, Szilágyi (Pócs D.), Szalma (Gémes), Rutai, Koncz, Széll (Varga), Tóth J., Lipták, Ottlik. Edző: Siha Zsolt.
Gól: Gémes.
Kiállítva: Rutai.
Siha Zsolt: – A második helyünk szép teljesítmény, de van bennünk csalódottság, mert a legjobb keretünk volt és a legjobb játékot is játszottuk. Sokba kerültek az első mérkőzésen elkövetett hibák, ma pedig már nem tudtunk annyi pontot gyűjteni, hogy továbbjussunk. Az egész stáb nevében mondhatom, megtiszteltetés volt számunkra ezzel a kerettel dolgozni, szűkebb környezetben is meg tudtuk mutatni, hogy milyen futballélet van Csongrád megyében.
A torna végeredménye:
1. Bács-Kiskun 8 pont
2. Csongrád 7 pont (+3)
3. Békés 7 pont (-1)
4. Pest 4 pont
5. Jász-Nagykun-Szolnok 1 pont
Korábban írtuk:
Győztes rajtot vett a Megyei Amatőr válogatottak tornájának vasárnapi napján Csongrád megye csapata: a megyei együttes a szombati napot hibátlanul záró Békés megyét győzte le, amivel megtartotta esélyét arra, hogy továbbjusson a jövő heti döntőbe: ehhez Bács megyének nem szabad győznie Jász-Nagykun-Szolnok ellen, míg az utolsó találkozón le kell győzni Pest megyét!
Csongrád-Békés 2-1
Csongrád: Czirják – Rádi, Zámbori, Pócs D. (Csamangó), Pócs T. (Szalma), Széll K. (Ottlik), Belanka, Hatvani I. (Rutai), Gémes (Koncz), Varga, Seres. Edző: Siha Zsolt.
Gól: Rádi, Hatvani I. (3), ill. Sztojka (11-esből).




