Kezdődik a St. Mihály idénye

Szombaton egy közvetlen rivális otthonában nyitják a szezont.

Szombaton a Budapest Honvéd otthonában folytatódik a KÉSZ-St. Mihály Szeged idénye, amely egy szép őszi idényt zárt, hiszen az ötödik helyen telelhetett.Ami a keret téli változásait illeti, a montenegrói válogatott kapus, Anasztaszija Krsztovics távozott, míg Sajti Krisztina felsőoktatási tanulmányai miatt ideiglenesen szünetelteti a labdarúgást. Tijana Zarkovics személyében egy korábbi szerb utánpótlás-válogatott védő érkezett, míg a magyar állampolgárságú középpályás, Antelj Masa érkezése folyamatban van. Sajti Krisztina döntésével új csapatkapitányra volt szüksége a csapatnak, a csapat pedig végül Ónodi Vanesszát választotta meg kapitánynak.

Egy nagyon jó játékosról van szó Tijana személyében, nagyon jó mentalitással rendelkezik, és biztos vagyok benne, hogy nagy erősségünk lesz. Minden játékos számára megtiszteltetés, ha megválasztják csapatkapitánynak. Örülök, hogy a társak és az edzők is bíznak bennem, mindent megteszek, hogy ezt megháláljam. Sokaknak meglepetés volt az őszi szereplésünk, fontos lesz, hogy fenntartsuk a motivációnkat és jól jöjjünk ki az olyan meccsekből is, amelyek nem nekünk állnak majd. Mindenki várta már, hogy elkezdődjön a szezon, egy felkészülési időszak sosem könnyű. További meglepetéseket szeretnénk okozni a tavasz folyamán! Papp Róbert erőnléti edzővel mindig kemény felkészülési időszakot zárunk, de figyeltek ránk, hogy ne legyen sérülés ebből. Pontokért utazunk a Honvédhoz, egy ötödik-hatodik helyezéssel nem lennék csalódott a szezon végén sem – mondta Ónodi Vanessza, aki az ősz folyamán már a hatvanadik mérkőzését játszotta a St. Mihály színeiben.

A csapat vezetőedzője, Major László elmondta, a várakozásokon felül sikerült az őszi idényben.

Bízunk benne, hogy meg tudjuk tartani ezt a pozíciót, de ha nyolcadikok leszünk, akkor sincs tragédia. Jól sikerült a felkészülésünk, azonban két U19-es válogatott játékosunkra súlyos sérülésük miatt nem számíthatok tavasszal, így nagy szükségünk lenne Tijana Zarkovics játékára szombaton. A Crvena Zvezdával bajnoki címet nyert, Törökországban is játszott, komoly meccsek vannak a lábában, bízom benne, nagy erősítés lesz számunkra. Átlagon felüli fejjátékkal rendelkezik és a gyorsasági is kiemelkedő, Sajti Krisztina kiválásával nehéz lett volna elindulnunk, de azt gondolom, Tijana megoldja ezt a feladatot. Tizennyolc nagyon jó játékosunk bevethető, de bízom benne, a betegségek és a sérülések elkerülnek bennünket a tavasz folyamán – mondta Major László. A St. Mihály vezetőedzője kitért rá, a tíz éve nem látott télies időben nem volt könnyű a felkészülési időszak számukra, de becsülettel dolgoztak a lányok a zord körülmények között is.

Az akadémiai csapat mellett három nemzetközi felkészülési meccset vívott a St. Mihály a téli időszak során, a tesztmeccsek összegzéseként a tréner elmondta, fontos volt a két szerb csapat elleni találkozó, hiszen a tavaszi nyitókörben a megerősödött Honvédhoz utaznak, ahol mindenképp pontot, pontokat szeretnének szerezni. A klub a tavaszi idény során először majd március 13-án, pénteken lép pályára a Szent Gellért Fórumban, amikor is a Diósgyőr lesz az ellenfél.

Kivételes játékosról van szó Milica Popovics esetében, és nagy dolognak tartom, hogy meg tudtuk tartani őt télen. Jól szerepelt a Honvéd a téli időszakban, amely komoly erősítéseket hajtott végre, de felkészültünk belőlük. A női labdarúgás folyamatosan erősödik, erre bizonyíték az Újpest, vagy a Honvéd is az NB I.-ben. Minden évben egy picit többet kell dolgoznunk, be kell építenünk a saját nevelésű játékosainkat, én azt gondolom, Szeged büszke lehet arra, hogy ötödik helyezett csapata van – tette hozzá Major László.

A szombati szezonnyitót követően három hét szünet következik a bajnokságban a válogatott mérkőzések miatt: a klub játékosai közül Nadja Djurdjevac és Sara Simonovic a montenegrói felnőtt, míg Horváth Anita a román U23-as nemzeti csapattal szerepel majd.

Nem csak a felnőttek, hanem az akadémiai csapatok számára is megkezdődik a tavaszi idény a hétvégén, ahol a riválisnak számító DVTK lesz az ellenfél.