Megye I tabella megtekintése

Kezdődik a vármegyei I. osztály

Rajtol az új szezon.

Szombaton mind a hat mérkőzést lejátsszák a vármegyei I. osztály nyitófordulójából – a nemzeti ünnep miatt vasárnap ugyanis nem lehet mérkőzéseket rendezni.

Hazai pályán kezdhet az újonc Ásotthalom: Hevesi Tibor együttese 2020-ban még három osztállyal lentebb szerepelt, ám minden évben tudott egy ligát fentebb lépni, így már a Szentesi Kinizsivel találkozhat szombaton. A szentesiekhez visszatért a klub korábbi gólerős játékosa, Bertók Gábor, Kunszentmártonból érkezett a karrierjét Szentesen kezdő kapus, Gömöri Zoltán, valamint szintén visszatért Nagyszénásról Péter József.

Szintén hazai környezetben kezd újoncként a Bordány, amely az FK Szegedet látja vendégül, a harmadik újonc, a Makó pedig a Tiszaszigethez látogat – érdekesség, hogy az a Bány Tamás vezeti edzőként a szigetieket, aki a hagymavárosban töltött el szép éveket, és tavasszal még éppen a makói klubban játszott.

A tavalyi ezüstérmes SZVSE a Kiskundorozsma ellen kezd: itt is van pikantéria, hiszen a dorozsmaiak irányítását a nyáron az a Paksi Péter vette át, aki korábban bajnokságot, vármegyei és amatőr kupát nyert egy szezon alatt a Vasutasokkal.

A forduló egyik rangadója lehet az Algyő–Mórahalom meccs, míg Balástyán a HFC II. vizitál – a két klub éppen egymás ellen tartott főpróbáját a vendégek nyerték.

Csongrád-Csanád vármegyei I. osztály, 1. forduló

Szombat, 17.30:
Ásotthalom–Szentesi Kinizsi
SZVSE-G-Falc Kft.–Kiskundorozsma
M-Perfect Home Algyő–Kéménygyártó-Mórahalom VSE
DBFutball Bordány–FK 1899 Szeged-SZEOL
Balástya–Hódmezővásárhelyi FC II.
Tiszasziget–Makó

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - Megyei I. osztály

#Csapat nevePont
1.MAKÓ FC73
2.TISZASZIGET SE56
3.Szentesi Kinizsi SZITE54
4.APÁTFALVA SC48
5.ALGYŐ SK43
6.SZEGED 2011 KFT. II.36
7.MÓRAHALOM VSE36
8.Hódmezővásárhelyi FC II.34
9.Foliaplast-Bordány SK34
10.SZEGEDI VSE II.31
11.ESK Kiskundorozsma29
12.CSONGRÁD-KUNSÁG A.19
13.Székkutas TC17
14.UTC 1913 Labdarúgó Kft7