NB II tabella megtekintése

Ki lehet a Szeged-Grosics edzője?

Néhány kósza találgatás portálunktól: ki ülhet le a Szeged 2011-Grosics Akadémia kispadjára?

Miután Supka Attila távozott a Budapest Honvédhoz, megüresedett a Szeged 2011-Grosics Akadémia kispadja. Egyelőre a klub nem nevezte meg a szakember utódját, ám az biztosnak mondható, hogy nem Supka segítője, Híres Gábor ül majd le a padra, aki a mellett, hogy nem rendelkezik a szükséges papírral, szintén beadta a felmondását a vezetőedző távozásával egyidőben.

Ezekben a helyzetekben fel szokott merülni, hogy az utánpótlásból merít egy klub az új szakember személyét illetően: az U19-esekkel dolgozó Patrascu János dolgozott már az NB I-ben, igaz, ez több mint 10 éve történt már.

Házon belülről érkezhet akár Őze Tibor, az MLSZ Pro Licences képesítéssel rendelkező szakember tavaly novemberben állt munkába a Szeged 2011-Grosics Akadémia utánpótlásánál, ezt megelőzően az NB III-as Gyulai Termál FC vezetőedzőjeként dolgozott a korábbi nyíregyházi és kispesti edző.

Ha olyan, “külső” szakemberekben gondolkozunk, akik Szegedhez is kötődnek, Vágó Attila is szóba jöhet: a női válogatott korábbi szövetségi kapitánya legutóbb a román harmadosztályú FK Csíkszeredát irányította, ám onnan négy mérkőzést követően távozott. Hasonló kategóriát jelenthet Véber György, bár a Pest megyei II. osztály és az NB II között tapasztalható különbség bizonyára nem lenne könnyen áthidalható, de a hírek szerint szabaddá vált a korábbi újpesti közönség kedvenc.

Szintén szabaddá vált a korábban a klubnál már dolgozó Tóth Bálint, aki a Budafoki MTE-t vezette, ám ott a csakugyan a Szeged 2011-nél is megfordult Gálhidi György váltotta.

Ha a piacon szabadon lévő edzőket vesszük figyelembe, Prukner László szintén dolgozott Budafokon, ám jelenleg csapat nélkül áll a korábbi Fradi-mester. Ha ismertebb neveket akarunk felsorolni, Mátyus János és Mészöly Géza is csapat nélkül áll jelenleg, akárcsak Dajka László, aki számára nem lenne ismeretlen a viharsarki közeg, míg akár a legutóbb a Kaposvárt vezető Artner Tamás a fiatalabb korosztályt képviselheti, mint lehetséges jelölt.

A lista szigorúan a csfoci.hu latolgatása, amint lesz hivatalos közlemény a klub részéről, természetesen közölni fogjuk!

Fotó forrása: Gémes Sándor

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB II

#Csapat nevePont
1.DVSC80
2.VASAS FC79
3.GYIRMÓT FC GYŐR78
4.PMFC64
5.FC AJKA62
6.BUDAÖRS59
7.SZOLNOKI MÁV FC57
8.SOROKSÁR SC57
9.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA56
10.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC55
11.SZOMBATHELYI HALADÁS54
12.WKW ETO FC GYŐR46
13.BFC SIÓFOK45
14.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE44
15.DOROGI FC44
16.SZENTLŐRINC42
17.AQVITAL FC CSÁKVÁR38
18.KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC33
19.KOLORCITY KAZINCBARCIKA33
20.DEAC23