Szerdán jelentette be a Makó FC, hogy visszalép az NB III. további küzdelmeitől: a fejlemények kapcsán pedig egy közleményben álltak ki a vásárhelyi ultrák a makóiak mellett.
– Miközben már-már a bő 1 hónap múlva esedékes megyei rangadó részleteit tervezgettük, megdöbbenve értesültünk a Makó FC tegnapi bejelentéséről. Nem is tudjuk mit írhatnánk, de sok sok erőt és kitartást kívánunk mind a makói labdarúgásnak mind a Lángszórós Alakulatnak a folytatáshoz. Bízunk benne, hogy mihamarabb sikerül a klubnak talpra állni és újra együtt küzdhetünk a minket megillető szinten! Tudjuk, hogy nagyon nehéz ebből a helyzetből a kiút, és talán nincs is rá jelenleg vigasz, de amennyiben úgy gondolják, mint ahogy ők is tették minden alkalommal, szeretettel várjuk makói barátainkat (és a összes Makó szurkolót) Vásárhelyre, hogy együtt kiálthassuk továbbra is a világba: MINDÖRÖKKÉ MAKÓ, MINDÖRÖKKÉ VÁSÁRHELY! – áll a Blue Front 1993 Hódmezővásárhely posztjában.




