
A Diósgyőrt fogadta a KÉSZ-St. Mihály Szeged, a mérkőzés kezdőrúgását Ruzsa Roland képviselő, és Blanka lánya végezte el.
A küzdelemről szólt a mérkőzés első fél órája, abszolút egyenlő erők csatáztak a pályán, majd Sovány léphetett ki ziccerben, de a kapu fölé emelt. A szegedi védelmi hibát kihasználta a Diósgyőr, Krsztovics bravúrosan ugyan majdnem hárítani tudott, de Madarász találatával megszerezte a vezetést a miskolci csapat.
A szünet után Szabó Dóra lövésénél védett nagyott Ádám, a DVTK kapusa, majd Nagy Lilla is egyenlíthetett volna, de az ő lehetősége is kimaradt, akárcsak Szabó Dóra újabb helyzete, aki Trbojevics beadását nem tudta a kapuba juttatni. Hiába a nagyobb szegedi helyzetek, nem sikerült betalálni – az egyetlen védelmi megingás a meccsébe került a St. Mihálynak.
KÉSZ-St. Mihály Szeged–Diósgyőr 0–1 (0-1)
Szeged, Szent Gellért Fórum, vezette: Kalmár Petra (Jakab Bianka, Trapp Enikő).
KÉSZ-St. Mihály-Szeged: Krsztovics – Futaki (Szabó D., a szünetben), Malasevics, Marjanovics, Sovány (Ónodi, 84.), Koszo, Trbojevics, Németh Zs., Nagy L. (Horváth L., 84.), Ezer, Sajti. Vezetőedző: Vajda Fangyó.
Diósgyőr: Ádám – Szolomájer, Geréd, Komlós – Madarász, Sain, Oláh, Smajic (Katona, 73.), Boros – Mikó, Nagy P. (Myhal, 81.). Vezetőedző: Bém Gábor.
Gólszerző: Madarász (38.).