
Pokolian nehéz helyzetbe került a két kiesés ellen küzdő megyei NB III-as együttes: a HFC és a Makó is vereséget szenvedett. Jövő vasárnap az lesz a tét, melyikük ér oda a 13. helyre, amely a három csoport összesített eredménye alapján még bentmaradást érhet – valaki viszont biztosan búcsúzni fog!
Hódmezővásárhelyi FC – Duna-Aszfalt Tiszakécske 0-1 (0-0)
Gól:
Budapest Honvéd II. – Makói FC 3-1 (2-1)
Gól: Hegedűs (21.), Herjeczki (25.), Sirokmán (80., öngól) ill. Gémes (40.)
Így áll a tabella z utolsó forduló előtt:
19.20 – Végeredmények: a Makó 3-1-s, a HFC pedig 1-0-s vereséget szenvedett: az biztos, valaki búcsúzik jövő vasárnap a ligától, a másik együttes pedig még reménykedhet!
19.15 – Eldőlni látszik: Sirokmán szerencsétlen öngóljával 3-1-re vezet a Kispest II. Vásárhelyen továbbra is vezet a Tiszakécske 1-0-ra.
19.09 – Ami egyébként az utolsó fordulót illeti, jövő vasárnap 17.30-tól a HFC a Rákosmente KSK-hoz utazik, a Makó pedig a Paks II.-t fogadja – azonban jelen állás szerint ezeknek a meccseknek az lesz a tétje, ki reménykedhet még, mint legjobb 13., és valamelyik megyei csapat biztosan csatlakozik a már kieső Vecsés-Mórahalom duóhoz.
19.03 – Kétszer is eltalálta a kapufát a kispesti fakó, a Makó teljesen kinyílt – tegyük hozzá, nem is tehetnének mást. A HFC továbbra is hátrányban.
18.57 – Húsz perce maradt mindkét megyei együttesnek arra, hogy javítson helyzetén. Budapest Honvéd II.-Makó 2-1, és HFC-Tiszakécske 0-1.
18.50 – Nincs változás egyik helyszínen sem: pokolian nehéz helyzetben van mindkét megyei együttesünk. Nem jelenthető ki, hogy eldőlt volna a Makó és a HFC sorsa, de jelen állás szerint csak egyikük reménykedhet – és az a csapat is a legjobb 13. helyben. Ráadásul a Kozármisleny újra vezet, ezzel tovább nő a különbség a két Csongrád megyei együttes, és a biztosan bennmaradó helyek között.
18.40 – Ezek sem jó hírek: a Makó kihagyott egy tizenegyest, így marad a 2-1. Közben a Tiszakécske vezet Vásárhelyen, ezzel visszacsúszik a HFC – miközben a Rákosmente KSK is megszerezte a vezetést Vecsésen. Jelenleg tehát így állunk:
10. Budapest Honvéd II. 35 pont
11. Rákosmente KSK 35 pont
12. Kozármisleny 32 pont
13. Makó 28 pont
14. HFC 27 pont
18.20 – Félidő Kispesten is, a hazaiak 2-1-re vezetnek a Makóval szemben. Szünet Szekszárdon is, a hazaiak ott 1-0-ra vezetnek, a Vecsés-Rákosmente pedig 0-0. A tabella a félidőben:
10. Budapest Honvéd II. 35 pont
11. Rákosmente KSK 33 pont
12. Kozármisleny 32 pont
13. HFC 28 pont
14. Makó 28 pont
18.17 – Hódmezővásárhelyen véget ért az első félidő: nem hozott gólt az első 45 perc, így 0-0-ról folytatják a felek.
18.12 – GÓL! Szépít a Makó, erre pedig nagy szükség volt még a félidő előtt! Gémes találatával felezik a különbséget a Maros-parti együttes. SŐT! Egyenlít a Szentlőrinc, 2-2 a Kozármisleny elleni meccs! Ezzel máris változik a helyzet!
10. Budapest Honvéd 35 pont
11. Rákosmente KSK 33 pont
12. Kozármisleny 32 pont
13. HFC 28 pont
14. Makó 28 pont
18.08 – Egy kis remény visszatér: a Szentlőrinc szépít a Kozármisleny ellen, de így is a vendégek vezetnek 2-1-re. Roppant nehéz helyzetben mindkét megyei gárda – mert bár a legjobb 13. bennmarad, de nem szeretnénk számolgatni az idény végén! Jelenleg egyébként a HFC bitorolja ezt a pozíciót, a Makó pedig rosszabb gólkülönbsége miatt a kieső, 14. helyen áll.
18.03 – A baj még nagyobb: pár perc alatt két gólt is szerzett a kispesti fakó, így jelenleg 2-0-s hátrányban a Makó. A HFC-Kécske továbbra is 0-0.
Jelenlegi tabella:
10. Budapest Honvéd II. 35 pont
11. Kozármisleny 34 pont
12. Rákosmente KSK 33 pont
13. HFC 28 pont
14. Makó 28 pont
17.51 – Húsz perc telt el mindkét találkozón: a HFC-Kécske 0-0, a Makónak pedig akadtak nagy lehetőségei, de nem tudott betalálni – így Kispesten sincs egyelőre gól. Közben a Szekszárd vezet az Iváncsa ellen, ezzel még távolabb lép a Tolna megyei együttes, és jelenlegi 38 pontjával biztos bennmaradó.
17.48 – Számunkra rossz hír: a Kozármisleny már 2-0-ra vezet a Szentlőrinc otthonában, így jelenleg 34 pontos.
17.42 – Nagyjából tíz perc telt el mindkét helyszínen, de sem Vásárhelyen, sem a fővárosban nem született gól: HFC-Tiszakécske és Honvéd II.-Makó 0-0 tehát.
17.30 – Rendben elkezdődött mindkét találkozó – amint változás van, jelezzük!
17.08 – Köszöntjük olvasóinkat – izgalmas délután előtt állunk, amelynek során igyekszünk figyelemmel kísérni a két megyei csapat, valamint az NB III Közép csoportjának többi meccsének alakulását – egyúttal azt, hogy változik a tabella. A számunkra érdekesebb meccsek a két megyei csapat találkozója mellett: Vecsés – Rákosmente KSK, Szentlőrinc-Kozármisleny. Innen indulunk:
9. Szekszárd 35 pont
10. Budapest Honvéd II. 32 pont
11. Rákosmente KSK 32 pont
12. Kozármisleny 31 pont
13. Makó 28 pont
14. Hódmezővásárhely 27 pont

Fotó forrása: delmagyar.hu
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
# | Csapat neve | Pont |
---|---|---|
1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
4. | FC DABAS | 71 |
5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
6. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
7. | ESMTK | 57 |
8. | MONOR | 56 |
9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
10. | PAKSI FC II. | 52 |
11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
13. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
14. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
15. | VÁC FC | 47 |
16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
18. | TAKSONY SE | 32 |
19. | SZEGEDI VSE | 24 |
20. | MAJOSI SE | 14 |