Megnevezte új edzőjét a Hódmezővásárhelyi FC: mint ismert, az MLSZ döntése után maradhat a harmadosztályban a HFC, annak ellenére, hogy az előző idényben a 16. helyen végzett, hiszen a következő évben is három, 20 csapatos csoportban zajlik majd a küzdelem az NB III.-ban.
A HFC új trénere Koncz Zsolt: a Kecskeméttel az NB I.-ben is megfordult játékos az előző szezonban a Szentesi Kinizsivel játékos-edzőként bronzérmet szerzett a megyei I. osztályban.
– Úgy éreztük, egy külső impulzusra akinek a megfelelő játékos-múlt mellett edzői tapasztalata is van már. Koncz Zsoltra, egy fiatal, ambíciózus edző, illeszkedik abba az elképzelésbe, amit mi itt meg szeretnénk honosítani.
Az új tréner munkáját Antal Krisztián pályaedzőként, Kovács Krisztián pedig kapusedzőként segíti. A klubnál továbbra is fontos, hogy javarészt vásárhelyi játékosok alkossák a keretet.
Az előző évhez hasonlóan a HFC a megyei I. osztályban is indít csapatot a következő szezonban, ahol az U19-ből kiöregedő játékosok kaphatnak szerepet.
– Óriási megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek. Azzal tudtam ezt kivívni, amit Szentesen az elmúlt egy évben letettünk az asztalra. Biztos, hogy az előző évek is segítettek, de ez az előző év sokat jelenthetett. Stabil középcsapattá szeretnénk formálni a csapatot, az a célunk, hogy ne kelljen félni a kieséstől a szezon végén. Ez persze legfőképpen a játékoskeret kialakításán múlik majd. Rengeteg tehetség kikerült már innen, Vásárhelyről. Bízom benne, hogy megtaláljuk azt a közös utat, ami előrelendíti a vásárhelyi labdarúgást. Szeretném, ha nem csak a felnőttcsapat, hanem a klub minden csapata szép fényben tündököljön, hiszen sokkal többre hivatott ez a klub – mondta Koncz Zsolt.
A Hódmezővásárhelyi FC június 28-án kezdi meg a felkészülést az új szezonra.
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




