NB III tabella megtekintése

Középmezőnybeli ellenfelek

Idegenben a Makó, itthon a HFC.

A 24. forduló mérkőzéseit rendezik meg vasárnap az NB III. Közép csoportjában: a Makó az Iváncsához látogat, míg a Hódmezővásárhelyi FC az FTC II.-t fogadja.

Meglepő vereségbe futott bele legutóbb a Makó FC, miután odahaza maradt pont nélkül a kiesés ellen küzdő Dabas-Gyón ellenében. Most az elmúlt években igen jól teljesítő Iváncsa vendégeként játszanak a Maros-partiak, a Fejér megyei ellenfél ráadásul jó formában is van, hiszen legutóbbi öt mérkőzéséből négyet is megnyert, és egyet döntetlenre adott. Szeptemberben azonban hazai pályán legyőzte aktuális ellenfelét a Makó, amelynek ezúttal is nagy szüksége lenne a három pontra, hiszen az üldözők megközelítették a hagymavárosiakat – a sikerben viszont nem segíthet a csapatnak Dóra Donát, aki megkapta az ötödik sárga lapját, és Popgeorgiev Pantelisznek is ugyanezen okból kell kihagynia a meccset.

További felkapaszkodási lehetőség előtt áll a Hódmezővásárhelyi FC, amely a hetedik helyen álló FTC II.-t fogadja hazai pályán. A vásárhelyiek eddigi tavaszi szereplésüknek köszönhetően stabilizálták a helyüket a középmezőnyben, ám a ferencvárosiaknégy hellyel és öt ponttal állnak jobban Koncz Zsolt tanítványainál – ráadásul ha sikerül az idegenbeli teljesítményét megismételnie a HFC-nek, amikor le tudta győzni az FTC II.-t, akkor akár megközelítheti az előtte álló csapatokat. Igaz, a Fradi II. két, kapott gól nélküli győzelemmel a háta mögött érkezik Vásárhelyre vasárnap.

A 14 órakor kezdődő mérkőzésekről élő eredménykövetővel jelentkezik a csfoci.hu!

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14