Horváth Zoltán, a Hódmezővásárhelyi FC elnöke kapott egy szurkolói levelet, amelyben arról tájékoztatták, valótlanságokat, hazugságokat és rágalmakat terjesztenek a városban a HFC-ről és a klub vezetőségéről. Erre reagált a klubelnök egy nyílt levélben a HFC honlapján, amelyet a továbbiakban változtatás nélkül közlünk.
1 – Állítólag a HFC 25 millió forintot kapott fedett lelátó építésre, amit elloptunk és ezért nem épült meg a tribün.
Nos, a HFC soha nem kapott semmit lelátó építésre, hiszen nem is a HFC lesz a fedett lelátó építtetője, hanem a Hódmezővásárhely Sportjáért Alapítvány. A beruházást az MLSZ bruttó 272 millió forint értékben hagyta jóvá. Az Önkormányzat közbeszerzési munkatársai lefolytatták az eljárást, aminek eredményeképpen a legjobb ajánlat bruttó 20 millió forinttal magasabb, mint az MLSZ által meghatározott összeg. Így minden bizonnyal új közbeszerzési eljárást fognak kiírni. Tehát a HFC-nek az égvilágon semmi köze ehhez a beruházáshoz, a fenti állítás szemen szedett hazugság, rosszindulatú rágalom.Az Alapítvány szerzett már TAO támogatást a fedett lelátó építésére, ami jelenleg is az MLSZ elkülönített számláján van, hiszen utófinanszírozású pályázatról beszélünk, a beruházás végeztével, elszámolása után utalja az MLSZ a TAO támogatást.
2 – Egy állítólagos „támogatónk”, aki egyébként a fenti pletyka terjesztésében is főszerepet vállal, rendszeresen főz a felnőtt a csapatnak, amiért ingyen mehet a mérkőzésekre.
János, a stadion szomszédságában élő „úriember” a korábbi években valóban kapott a HFC-től bérletet a felnőtt csapat mérkőzéseire, előfordult, hogy főzött is a csapatnak. Támogatóinknak szoktunk adni bérletet minden szezonban, így ő is kapott. Az idei szezonban nem is bocsájtottunk ki bérletet, hiszen nem tudjuk, meddig játszhatunk saját pályánkon. Említett P. János, ha ingyen nézte meg az idei meccseket, akkor besurranó nézőként tette ezt meg. Erről értesítettem a rendezőket, a jövőben nem, hogy ingyen, de belépőjegy vásárlásával sem fogjuk beengedni a rendezvényeinkre.
3 – Állítólag a HFC kisbuszával hordom a székkutasi játékosokat edzésre.
Két alkalommal fordult elő, hogy egy-egy idegenbeli mérkőzésre a HFC kisbuszával mentek a székkutasi focisták, aminek költségét a Tömegsport Club Székkutas rendezte a HFC felé.
Megkérem valamennyi jó- és rosszakaró szurkolónkat, ha valamivel nincs tisztában, ne terjesszen hazugságokat, hanem kérdezze meg, mi az igazság. Bár lehet, nem az a cél, hogy az igazságot mondják…
Továbbá megkérek mindenkit, ne dobáljanak Vinnai István társadalmi elnökünk postaládájába fenyegető leveleket, még akkor sem, ha nem értenek vele egyet néhány kérdésben. Higgyék el, ő lenne az utolsó, aki bármi rosszat akarna ennek az egyesületnek és a gyerekeknek.
Valamint szeretném leszögezni, hogy a HFC vezetősége, edzői nap, mint nap azon dolgoznak, hogy életben tartsák a vásárhelyi labdarúgást és minél magasabb szintű képzést biztosítsanak gyermekeinknek.
Tisztelettel:
Horváth Zoltán klubelnök
Fotó forrása: oldalvonal.hu
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




