NB III tabella megtekintése

Legalább féléves kényszerpihenő vár a Szeged-Grosics szélsőjére

Ugyanakkor nem adja fel.Pocsékul sikerült a legutóbbi két szezonkezdet Szabó Péter számára: a Szeged-Grosics Akadémia szélsője a Makó elleni bajnokin mindössze 17 percet játszhatott kezdőként, majd jött az ominózus összecsapás Juhász Jónással – ennek eredménye az lett, hogy a sípcsontja kettétört, a szárkapocscsontjából pedig egy ötcentis darab tört ki. Szabó Péter egy éve Cegléden ugyanígy az első fordulóban sérült meg, akkor ugyanígy a jobb lábán a bokáját törte.- Kedden délelőtt érkeztem haza. Szombaton egy közel kétórás műtétem volt, az orvos azt mondta, jól sikerült – mondta a delmagyar.hu-nak Szabó Péter.

– Gyógytornászhoz fogok járni, muszáj is mozgatnom a lábamat, hogy gyorsabban gyógyuljon. A legrosszabb, hogy egymás után kétszer történt meg velem, hogy rögtön a felkészülés után megsérülök. Nem fogom feladni, de azt beszéltük a többiekkel, jövőre kihagyom az első fordulót – tette hozzá már nevetve Szabó Péter, akinek minimum fél éves kihagyást jósolnak.

A makói futballista az eset után elnézést kért Szabó Pétertől.

Fotó forrása: Gémes Sándor

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14