NB II tabella megtekintése

Legutóbb az NB II.-ben dolgozott a Szeged-Csanád GA új edzője

Bejelentették, ki veszi át a csapat irányítását.

Kedden távozott a Szeged-Csanád GA vezetőedzője, Laczkó Zsolt: a 39 éves szakember utódját szerda délután be is jelentette a klub. A Tisza-partiak irányítását az a Tóth Balázs veszi át, aki négy és fél éven keresztül a Csákvárt irányította, legutóbb pedig éppen a Szent Gellért Fórumban vezette csapatát, az előző szezon utolsó fordulójában ugyanis Szeged-Csanád GA–Csákvár találkozót rendeztek. A 46 éves tréner öt meccs erejéig játékosként is szerepelt a Szeged-Csanád GA-ban.

– Ez egy óriási lehetőség számomra. Nagyon sokat dolgoztam Csákváron, most szintet szeretnék lépni, úgy gondolom a Szeged egy tökéletes lehetőség. Volt már köztem és a klub között kapcsolatban régebben, nagyon örülök, hogy ismét megkerestek, én pedig bátran vállaltam ezt a felkérést. Nagyon sok első-, másod-, és harmadosztályú mérkőzést megtekintettem az elmúlt időszakban, tehát képben vagyok a Szegeddel kapcsolatban is, felkészültem jöttem ide – mondta a bejelentést követően a klub honlapján Tóth Balázs.

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB II

#Csapat nevePont
1.DVSC80
2.VASAS FC79
3.GYIRMÓT FC GYŐR78
4.PMFC64
5.FC AJKA62
6.BUDAÖRS59
7.SZOLNOKI MÁV FC57
8.SOROKSÁR SC57
9.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA56
10.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC55
11.SZOMBATHELYI HALADÁS54
12.WKW ETO FC GYŐR46
13.BFC SIÓFOK45
14.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE44
15.DOROGI FC44
16.SZENTLŐRINC42
17.AQVITAL FC CSÁKVÁR38
18.KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC33
19.KOLORCITY KAZINCBARCIKA33
20.DEAC23