Lendületben lévő ellenfelet fogad a St. Mihály

Szombaton folytatódik a bajnokság.

Három hét elteltével játszik újra bajnokit a KÉSZ-St. Mihály Szeged, amely szombaton 16.30-tól a Soroksár csapatát fogadja a Szent Gellért Fórumban. A szegediek meccse a Szekszárd ellen az esőzések miatt elmaradt, így három hét után játszanak először – a Soroksár viszont az utóbbi két meccsét megnyerte, így 10 pontjával ott áll közvetlenül a St. Mihály mögött a tabellán.

Egy jó formában lévő csapat érkezik hozzánk, a Soroksár ellen már senki sem mehet biztosra. Ezzel együtt is nekünk mindenféleképpen meg kell nyernünk ezt a mérkőzést. Remélem, a lányok átérzik a meccs fontosságát, s ennek megfelelően futnak majd ki a stadionba szombaton. Volt időnk rákészülni a találkozóra, sokat dolgoztunk. Akadnak persze problémáink, melyeket meg kell oldanunk. Nem minden játékosunk teljesen egészséges, de bízom benne, hogy hadra foghatóak lesznek majd a hétvégére – mondta a meccs előtt a klub honlapján Major László, a St. Mihály vezetőedzője.

(Fotó: Gémes Sándor)