Ma meccset pótol a St. Mihály

Szombathelyen folytatják a lányok.

A 15. fordulóból elhalasztott mérkőzésen lép ma 16 órától pályára a KÉSZ-St. Mihály Szeged, amely a Haladás Viktória vendége lesz.

A szombathelyiek a hetedik helyről, 19 ponttal várhatják a szerdai találkozót, míg a szegediek a hétvégi sikerüket követően 14 ponttal állnak a bajnokságban. A Haladás legutóbbi két mérkőzését elveszítette, igaz, a Puskás Akadémia, valamint a Ferencváros volt a csapat ellenfele. A kupa elődöntőjében az ETO FC Győrrel szemben hazai pályán szenvedett 2-0-ás vereséget, így a szombathelyiek nem jutottak be a sorozat döntőjébe.

A két csapat szeptemberi meccsén a 88. percben szerzett találattal 2–2-es döntetlenre végzett aktuális ellenfelével a St. Mihály, amely egy idegenbeli sikerrel megközelíthetné ellenfelét a bajnokságban.

A lányokra egyébként néhány napon belül két idegenbeli meccs is vár, hiszen a mai, pótolt mérkőzést követően szombaton a Soroksár otthonában lép pályára a St. Mihály.