NB III tabella megtekintése

Magyar György veszi át a Makó irányítását

Házon belül oldotta meg az edzőkérdést a Maros-parti együttes.

Mint arról a csfoci.hu is beszámolt, a szezon végeztével távozott a kispadról Méhes Tibor, a Makói FC edzője. A gárda az utolsó fordulóban vívta ki a bennmaradás jogát, így a hagymavárosiak a következő szezont is az NB III-ban kezdhetik meg. A klub ügyvezetője érdeklődésünkre elárulta, sikerült megtalálniuk a leköszönő szakember utódját.

– Próbáltuk ugyan meggyőzni a maradásról Méhes Tibort, de nem sikerült, és távozott a csapattól. Nem csak ő, hanem segítője, Mazula Zoltán is bejelentette, hogy egészségügyi állapota miatt nem vállalja tovább a munkát. Kerestük az utódot, végül mostanra szinte mindenben megegyeztünk Magyar Györggyel, aki már a hétfői, első edzést is vezényli a csapat számára – mondta Karsai Tibor, a makóiak ügyvezetője.

Kitért rá, a tavalyi keretből a Szeged 2011-től kölcsönkapott Molnár János és Kasuba Dániel visszatért az anyaegyesületéhez, azonban rajtuk kívül is akadnak távozói a csapatnak – helyükre több igazolást is terveznek a Makónál, ám nevekkel egyelőre nem kívánt szolgálni Karsai Tibor – azt megjegyezte, a jövő évi keret háromnegyedével szeretnék végigdolgozni az alapozás időszakát.

Ami a felkészülést illeti, mint a fentiekben szó esett róla, a csapat hétfőn kezdi meg a munkát az új idényre, és szombaton hazai pályán a Békés megyei I. osztályú Mezőhegyessel játszanak edzőmérkőzést, majd egy héttel később a SZEOL-lal találkoznak Szegeden. A jövő évi terveket illetően Karsai Tibor úgy fogalmazott, mindenképpen „izgalommentesebb” szezont szeretnének futni, és nem az utolsó fordulóra hagyni a bentmaradás kérdését.

Fotó forrása: Gémes Sándor / szegedma.hu

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14