NB III tabella megtekintése

Makóra jön a listavezető, Vácra utazik a HFC

Jön a megyei derbit követő forduló.

Az előző játéknapon egymás ellen játszott a két Csongrád-Csanád megyei NB III.-as csapat, amelyek közül most a Makóra vár a nehezebb feladat a folytatásban: a hagymavárosiak ugyanis a veretlenül listavezető Kozármislenyt fogadják, míg a HFC a Váchoz utazik a 29. fordulóban.

A Makó ellenfele kiemelkedik az idei mezőnyből, a mislenyiek ugyanis kereken 10 ponttal vezetik a bajnokságot a Duanújváros előtt: ráadásul idén még egyetlen csapat sem tudta legyzőni a Baranya megyei csapatot, amely 28 bajnokijából 22-t megnyert, hatot pedig döntetlenre adott. A makóiak október elején a ráadásban szereztek meg egy pontot a mislenyi stadionban, és egyike annak a hat csapatnak, amelyek nem pont nélkül zárták az idei meccsüket a Kozármisleny ellenében – vasárnap viszont ebben nem segíthet majd a csapatnak a Hódmezővásárhelyen kiállított Zámbori Dániel.

A HFC-re a Vác vár idegenben: a váciak ugyan a harmadosztályú tagságuk megőrzéséért küzdenek, de legutóbbi két meccsüket megnyerték, így jelenleg 30 pontjukkal a 15. helyen állnak – immáron hétpontnyi távolságra a kieséstől. A HFC legutóbbi döntetlenjével a 10. helyről várhatja a folytatást, ám a hatodik Honvéd II.-től is csupán két ponttal van lemaradva, azaz az első tízbe még bőven beférhetnek a kék-sárgák: kérdés, hogy a Vác vasárnap milyen arcát mutatja és erre hogy tud reagálni majd a HFC. A csapatból hiányzik majd Asztalos és Orosz, mindketten ugyanis ötödik sárgájukat kapták meg a Makó elleni meccsen.

A vasárnap 16 órakor kezdődő Makó–Kozármisleny és Vác–HFC mérkőzésekről élő eredménykövetővel jelentkezünk.

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14