Másodikként zárt a szegediekkel felálló U16-os válogatott

Az ukránok elleni döntetlent játszottak a lányok.

A lengyelek 6-3-as legyőzése, és a házigazdáktól elszenvedett 3-0-ás vereség után a finnországi UEFA fejlesztési torna utolsó játéknapján női U16-os válogatottunk az ukránokkal mérkőzött meg. – írja az mlsz.hu.

A csapatban csereként lépett pályára a St. Mihály két játékosa, Mocsári Nikolett és Török Lilla. A találkozó első félidejében jelentős fölényben játszott a magyar csapat, de az első félórában a legnagyobb helyzeteit is elpuskázta. A 33. percben a csereként beállt Csizmadia Zsófia találatával sikerült megszerezni a vezetést, de az addig kevés veszélyt jelentő ukránok a szünet előtt egyenlítettek.

A második félidőben már jóval kiegyenlítettebb volt a játék, nem bírtak egymással a csapatok, és elmaradtak a gólok is. A szabályok szerint döntetlen esetén tizenegyesrúgások zárják a meccset, ezt az ukránok nyerték meg 5-4-re. A magyar válogatott egy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel a második helyet szerezte meg a tornán a finnek mögött, megelőzve Lengyelországot és Ukrajnát.

Ukrajna-Magyarország 1-1 (1-1)
Magyarország: Halla Petra (Szabó Nikolett, 41.) – Katona Vanda (Róth Rebeka, 41.), Fördős Beatrix, Buzás Kata (Mocsári Nikolett, 41.), Ploner Szandra (Németh Zsófia, 41.) – Pálmai Eszter, Stefán Bernadett – Czellér Dorottya (Török Lilla, 68.), Papp Luca (Vojnity Nóra, 73.), Pápai Emőke – Nagy Vanessza (Csizmadia Zsófia, 31., Ott Eszter, 60.)

Fotó forrása: mlsz.hu