Megye III tabella megtekintése

Még időre van szüksége az Újszentivánnak

Sok a sérültje a csapatnak.

Három játékosát is hosszú időre kénytelen nélkülözni az Újszentiván: Volenter Tamás, Kozák Dávid és Terhes Zoltán is sérülés miatt nem állhat a megyehármas klub rendelkezésére. Az őszi keretből Zlatóczky Levente és Szeri Levente egyaránt úgy döntött, hogy befejezi pályafutását – Jaksa Tiborra pedig április 30-ig eltiltás miatt nem számíthatnak.

A hiányzókat a Pázsittól érkező duóval, Vékes Martinnal és Kovács Attilával, a Gyálaréttől megszerzett Magyari Ferenccel, valamint a Tiszaszigettől igazolt Gárgyán Kristóffal igyekeznek pótolni a csapatnál.

A két edzőmérkőzést követően (az UTC vegyes ellen 2-1-es győzelem, valamint a Kecskés elleni 2-2) sikerült győztesen rajtolnia az együttesnek, ám mint Tóth Gábor fogalmazott, kérdéses, hogy mennyi időbe telik, amíg összerázódik a csapat, hiszen a kerettagok csak a bajnoki mérkőzéseken találkoznak.

Az Újszentivánra hétvégén a Zákányszék elleni idegenbeli, fontos mérkőzés vár, hiszen mindkét csapat 30 ponttal áll: jelenleg több győzelmének köszönhetően az Újszentiván a negyedik, a Zákányszék az ötödik.

Fotó forrása: Újszentiván SE

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - Megyei III. osztály

#Csapat nevePont
1.Szentesi Kinizsi II.60
2.CSANÁDPALOTAI FC57
3.RÖSZKE SK53
4.FC SZEGVÁR47
5.Szegedi Pázsit SE39
6.KISTELEKI TE37
7.Foliaplast-Bordány SK II35
8.ÖTTÖMÖS SPORTEGYESÜLET33
9.BAKS BARÁTI SE27
10.Újszentiván26
11.ZSOMBÓ SE26
12.Ruzsa KSE23
13.KSC Fábiánsebestyén17
14.PUSZTAMÉRGES FMC9
15.Kiszombor KSK0