Meggyűlt a bajuk a mórahalmi lányoknak a dunaújvárosiakkal

Nem várt egyszerű menet a homokhátiakra Dunántúlon.

„Megismerkedtünk a Dunaújváros együttesével is, meg kell hagyni, nem az a barátkozós fajta csapat. Persze a pályán nincs barátság, és ők ennek maximálisan eleget is tettek” – írja a Mórahalmi Női Focicsapat a Facebook-oldalán.

A hazaiak nem ismertek elveszett labdát, saját és az ellenfél testi épségüket sem féltve küzdöttek, ehhez a stílushoz kellett alkalmazkodniuk a vendégeknek.

A mórahalmi lányok felvállalták az ütközéseket, sok labdát eltakarítottak a kapu közeléből. Építkezni viszont nehéz volt ezekből az ad-hoc jelleggel előrevágott lövésekből.

Horváth Imola és Huszár Alexandra összjátékából kétszer is közel kerültek a homokhátiak, hogy bevegyék a dunaújvárosi kaput, ám első alkalommal nem sikerült eltalálni azt, másodjára pedig jól jött ki a hazai kapus a hangyányit hosszúra sikerült indításra. Az ellenfélnek egy igazán komoly helyzete volt az első félidőben.

A második félidő is hasonlóképpen zajlott. Főleg a mezőnyben küzdöttek a felek, a kapuk előtt csak néhány alkalommal alakult ki veszélyt jelentő szituáció.

A meccs döntetlen lett, és az 1 ponttal tulajdonképpen egyik fél sem lehet elégedetlen.

Dunaújváros PASE – MTSE: 0-0

A tabellán jelenleg második Mórahalom szabadnapos lesz az előttünk álló hétvégén.

Fotó forrása: Mórahalmi Női Focicsapat