NB III tabella megtekintése

Megjósolták a SZEOL támadójának első gólját

Úgy állt be, érezte, hogy be fog találni.- Én is vártam már ezt az áttörést, eddig nem volt nagy helyzetem, viszont most éreztem egész héten, hogy bennem lehet a gól. A félidőben a mester is azt mondta, gólt fogok rúgni, hál’Istennek ez így is történt – külön öröm, hogy az volt a vezető találat – fogalmazott Horváth Péter a SZEOL SC Facebook-oldalának azt követően, hogy a Makó elleni megyei derbin az ő góljával fordított csapata – nem mellesleg ez volt az első gólja szegedi színekben.- Volt egy olyan negyed óra, amikor zavart éreztem a csapatnál, de ebből sikerült kilábalnunk, majd a második félidő második felében már úgy játszottunk, ahogy az elvárható. Megérdemelten nyertünk, de számomra a Makó is egy kellemes csalódás volt. A gólarányunk sem rossz, a tabella pedig álljon ugyanígy májusban is! Lépésről-lépésre, meccsről-meccsre haladunk, a héten már Pécsen van a hangsúly, és azon, hogyan tudjuk azt a meccset is megnyerni. Utánpótlásban és felnőtt szinten is játszottam a PMFC-ben, sajnos nem úgy alakult az a történet, ahogy azt szerettem volna, de ezzel már nem foglalkozom. Mint támadó, külön öröm lenne, ha ismét gólt tudnék szerezni – tette hozzá Horváth Péter.

Fotó forrása: Karnok Csaba / delmagyar.hu

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14