
Öt Csongrád-Csanád vármegyei csapat várhatta a Mol magyar kupa első fordulós sorsolását. A versenykiírás értelmében a sorozat első két fordulójában területi alapon felosztva csapnak össze a csapatok, majd a harmadik fordulóban csatlakoznak az NB I.-es és NB II.-es együttesek, így a Szeged-Csanád Grosics Akadémia is.
Az öt érintett csapat közül végül kettő játszhat majd hazai pályán a sorsolás értelmében.
A frissen NB III.-as SZVSE a szintén harmadosztályú BKV Előrét kapta a sorsoláson, és könnyen elképzelhető, hogy a két csapat majd a bajnokságban is összecsap, hiszen az előző szezonban a BKV a Dél-keleti csoportban szerepelt.
A fővárosban szólítja a sorsolás a vármegyei I. osztály ezüstérmesét, az Algyőt, amely a BLSZ I. osztály legutóbbi hatodik helyezettje, a Testvériség-Újpalota csapatához látogat.
Szintén idegenben lép pályára a Tiszasziget is, amely a Bács vármegyei I. osztály kilencedikje, a Kalocsa otthonában lép pályára a kupában.
Az NB III.-as Hódmezővásárhelyi FC a REAC személyében egy olyan ellenfelet kapott, amely az előző idény végén búcsúzni kényszerült az NB III.-tól, a rákospalotaiak az Észak-keleti csoportban szerepeltek, és végeztek utolsó előtti helyen.
A vármegyei I. osztályba feljutott Sándorfalva a tavaly még NB II.-es, ám az új idényben a harmadosztályban szereplő Tiszakécskét kapta ellenfélként.
A mérkőzéseket az augusztus 3-4-i hétvégén rendezik, pontos időpontok később lesznek hivatalosak. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, döntetlen után 2×15 perc hosszabbítás, majd büntetők következnek.
Mol Magyar kupa, 1. forduló (augusztus 3-4.)
SZVSE–BKV Előre
Testvériség Újpalota–Algyő
Anda Kalocsa FC–Tiszasziget
Sándorfalva–Tiszakécske
REAC–Hódmezővásárhelyi FC