Nyolc csapat maradt állva a Nemes István Csongrád-Csanád vármegyei kupában: az MLSZ vármegyei igazgatóságán csütörtökön délelőtt megtartották a következő kör sorsolását.
Ahogy eddig is, a továbbjutás egy mérkőzésen dől el, amennyiben pedig döntetlent hozna a 90 perc, akkor azonnali büntetőrúgások következnek. A tét nem kicsi, hiszen a csapatok teljesítményének köszönhetően idén már négy együttes lehet ott a főtáblán, azaz aki továbbjut, az ott lehet majd a kupa főtábláján.
Elkerülte egymást a két megyekettes csapat, a címvédő SZVSE Mórahalomra látogat, a Kiskundorozsma pedig az Algyőt fogadja. A meccseket május 3-án rendezik, a sorozatban az elődöntőket május 17-én játsszák, míg a finálét június 3-án, Ásotthalmon rendezik majd.
Nemes István Csongrád-Csanád vármegyei kupa, negyeddöntők (Május 3.)
Mórahalom–SZVSE
Kiskundorozsma–Algyő
Csengele–Tiszasziget
Mindszent–FK 1899 Szeged-SZEOL




