NB III tabella megtekintése

Megyei derbi az NB III.-ban

Listavezetőként játszhat a Makó.

A kilencedik fordulóban találkozik a Makó FC és a Hódmezővásárhelyi FC az NB III. Közép csoportjában: a két megyei harmadosztályú csapat találkozóján nehéz megjósolni, mi történik majd, hiszen az ilyen találkozók során rendre előfordulhat bármi.

A Makó hétközben is folytatta nagyszerű sorozatát, és már zsinórban a hetedik meccsét nyerte meg, ezzel pedig továbbra is az első helyen áll a Közép csoportban. A Maros-partiaknál jobb eredményt az eddigi nyolc forduló alatt a teljes harmadosztályú mezőnyből csupán a Keleti csoportban érdekelt BKV Előre (8/8 győzelem) és a Kazincbarcika (8/7 győzelem, 1 döntetlen) produkált, mindenképpen elismerésre méltó tehát az, amit eddig Siha Zsolt csapata letett az asztalra. Hétközben megjöttek a gólok is, a Szekszárdon szerzett négy góllal már plusz 12-es a makóiak gólkülönbsége, ha pedig az elmúlt hetek játékát nyújtja a hagymavárosi csapat, akkor aligha kérdéses, mi lehet a kimenetel.

Csakhogy ott van az a Hódmezővásárhelyi FC, amely eddig minden idegenbeli mérkőzését megnyerte: a vásárhelyiek mind a négy túrájukról három ponttal térhettek vissza, a mérleg másik oldalán viszont az áll, hogy pályaválasztóként még nem tudott pontot szerezni a HFC. Most pedig Makón lép pályára, ahol játszott már bajnokit idén: az ESMTK-tól kapott ki a makói pályán a HFC, amely eddig csak egy meccsén nem kapott gólt. A dabasi találkozó alkalmával nyerni is tudott Koncz Zsolt csapata, márpedig a Makó hálóját eddig csupán négy alkalommal tudták bevenni, így elképzelhető, hogy egy gól is három pontot jelenthet majd valamelyik fél javára.

A megyei rangadót vasárnap 16 órától Makón rendezik meg.

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14