Vasárnap 17 órától a Gyirmót FC Győr vendégeként folytatja az NB II.-t a Szeged-Csanád Grosics Akadémia. A Tisza-partiak a legutóbbi két bajnokijukon egyaránt döntetlenre végeztek, ebből viszont a Gyirmót egy még hosszabb sorozatot tud felmutatni, hiszen az utolsó négy bajnokija egyaránt ikszre végződött.
Így volt ez a két csapat szezonbeli első meccsén is, ami 1-1-re végződött a Szent Gellért Fórumban. A Gyirmót a tabella 11. helyén áll, azonban egy győzelmmel akár négy helyet is előreléphetne – míg a hatodik helyen álló Szeged-Csanád GA egy vasárnapi három ponttal közelíthetne a Szentlőrincre és a Kozármislenyre. Erre szüksége is lenne, hiszen a szezonból hátralévő nyolc forduló során az előtte lévő öt csapat közül néggyel is találkozik még a szegedi csapat.
– Jó hírrel kezdeném: minden játékosunk bevethető! Papp Áron hosszú idő után visszatért, meglátjuk, számolhatunk-e vele vasárnap. Minden elismerésem az orvosi stábunké és a fizioterapeutánké, hiszen kiváló munkát végeztek. Valamennyi játékosunk jó formának örvend, készen állunk a vasárnapi összecsapásra. Egy kimondottan jó csapattal játszunk. A Gyirmót szeret futballozni, igyekszik kontrollálni a mérkőzéseket. Ezzel együtt a legutóbbi négy találkozójuk egyaránt döntetlennel végződött. Izgalmas meccsre számítok. Az a csapat lép pályára esélyesként, amely nagyobb iramot tud diktálni. Természetesen ezúttal is a saját játékunkra fókuszálnunk. Mindenkinek megvan a maga szerepköre és felelőssége a csapaton belül, erre kell koncentrálnunk – nyilatkozta a mérkőzést megelőzően Alekszandar Jovics, a Szeged-Csanád GA vezetőedzője.
(Fotó: Gémes Sándor)
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB II
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | DVSC | 80 |
| 2. | VASAS FC | 79 |
| 3. | GYIRMÓT FC GYŐR | 78 |
| 4. | PMFC | 64 |
| 5. | FC AJKA | 62 |
| 6. | BUDAÖRS | 59 |
| 7. | SZOLNOKI MÁV FC | 57 |
| 8. | SOROKSÁR SC | 57 |
| 9. | SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA | 56 |
| 10. | NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC | 55 |
| 11. | SZOMBATHELYI HALADÁS | 54 |
| 12. | WKW ETO FC GYŐR | 46 |
| 13. | BFC SIÓFOK | 45 |
| 14. | BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE | 44 |
| 15. | DOROGI FC | 44 |
| 16. | SZENTLŐRINC | 42 |
| 17. | AQVITAL FC CSÁKVÁR | 38 |
| 18. | KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC | 33 |
| 19. | KOLORCITY KAZINCBARCIKA | 33 |
| 20. | DEAC | 23 |




