A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága nyilvánosságra hozta a 2018/19-es szezon NB III-as csoportbeosztásait, ebben négy megyei együttes, a Szeged-Grosics Akadémia, a SZEOL SC, a Hódmezővásárhelyi FC és a Makó FC volt érintett.
A csoportbeosztás után eldőlt, hogy mind a négy együttes egy csoportban, a Középben fog szerepelni. A tavalyi ellenfelek közül idén is ott van a mezőnyben a Budapest Honvéd II., a Dunaújváros, a Dabas, az Iváncsa, a Kozármisleny, a Paksi FC II., a Pécs, az RKSK, a Szekszárd és a Szentlőrinc – feljutóként pedig csatlakozott Kecskemét és a Taksony csatlakozott a mezőnyhöz.
Az NB III-as bajnokság az MLSZ holnapján található versenykiírás szerint augustus negyediként (szombat) kezdődik, és jövő június 2-án ér véget. Hasonlóan az előző idényhez, mindhárom csoport utolsó három helyezettje búcsúzik, amelyhez a három csoport legrosszabb mérleggel rendelkező 13. helyezettje csatlakozik kiesőként. Az NB II-be a csoportgyőztesek jutnak fel.
Az NB III Közép csoportjának 2018/19-es mezőnye:
Budapest Honvéd-MFA II., Dunaújváros PASE, Dabas FC, Hódmezővásárhelyi FC, Iváncsa KSE, Kecskeméti TE, Kozármisleny FC, Makó FC, Paksi FC II., Pécsi MFC, Rákosmente KSK, Szeged-Grosics Akadémia, Szekszárdi UFC, Szentlőrinci SE, SZEOL SC, Taksony SE.
Fotó forrása: oldalvonal.hu
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




