
A 22. forduló következik az NB III. Dél-keleti csoportjában, amely során a Hódmezővásárhelyi FC és a Szeged-Csanád GA II. is idegenben lép pályára.
Húsvét vasárnap 16 órától a HFC a Pénzügyőr vendége lesz, a vásárhelyiek ellenfele a legutóbbi öt mérkőzésén csak egy pontot szerzett – legutóbb a Vasas II. vendégeként maradt pont nélkül. A Pénzügyőr a 11. helyen áll 22 ponttal, ugyanakkor helyzete közel sem mondható biztosnak, hiszen a már kiesést jelentő 13. helytől csak négypontnyi távolságra vannak. E közben mivel a Körösladány múlt héten vereséget szenvedett, a HFC egy győzelemnyi távolságra került a Békés vármegyei gárdától – azaz hétvégén akár pontszámban utol is érhetné a jelenleg dobogós helyen álló ladányiakat.
Egy vásárhelyi győzelem sokat jelenthetne a Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.-nek is, ennek persze feltétele az is, hogy a Tisza-partiak is hozzák a saját mérkőzésüket. A múlt heti, Kecskemét II. ellen elveszített találkozót követően a szegediek ismét egy közvetlen riválissal találkoznak a Füzesgyarmat személyében, és sikerükkel pontszámban be is érnék a gyarmatiakat – egyben a bentmaradó helyekhez is közelebb léphetnének. A Füzesgyarmat nincs jó formában, hiszen a legutóbbi négy mérkőzését egyaránt elveszítette, legutóbb 8–2-re kapott ki Békéscsabán.
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
# | Csapat neve | Pont |
---|---|---|
1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
4. | FC DABAS | 71 |
5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
6. | ESMTK | 57 |
7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
8. | MONOR | 56 |
9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
10. | PAKSI FC II. | 52 |
11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
15. | VÁC FC | 47 |
16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
18. | TAKSONY SE | 32 |
19. | SZEGEDI VSE | 24 |
20. | MAJOSI SE | 14 |