Szombaton 15 órától idegenben folytatja a KÉSZ-St. Mihály Szeged a női labdarúgó NB I.-ben: a Tisza-partiak ahhoz a DVTK-hoz utaznak, amelyet a klubtörténelem során még nem sikerült legyőzniük. A miskolciak eddig négy pontot szereztek, miután legyőzték a Soroksárt, és döntetlent játszottak a Szekszárddal – a Puskás Akadémiától és a Győrtől viszont kikaptak.
– Úgy gondolom, az őszi célkitűzéseinket úgy tudjuk elérni, ha ezt a három meccset megnyerjük. Természetesen tisztában vagyunk vele, a DVTK ellen idegenben nem egyszerű diadalmaskodni, hiszen masszív alakulatról van szó. Az előző játéknapon egy kis szerencsével szereztek egy pontot Szekszárdon, tehát nyilván ők is szeretnének javítani. Kielemeztük az összecsapásaik videóit, átbeszéltük, mit játszanak, hogyan működnek, mi a taktikájuk. Ha kellőképpen koncentráltak vagyunk, s a lányok betartják a megbeszélt taktikát, akkor véleményem szerint jó esélyünk van arra, hogy elhozzuk a három pontot Miskolcról, ami most nagyon fontos lenne számunkra. Olyan teljesítményt szeretnék látni, amit Felcsúton mutattuk. A héten sokat beszélgettünk erről a lányokkal, s annak a szellemében tüzeltem őket, hogy számunkra most lényegében csak a győzelem lenne az elfogadható eredmény. Tudomásul kell vennünk, hogy a következő három meccsből reálisan el kell hoznunk a kilenc pontot. Nagyon jól dolgoznak a játékosok, szóval bizakodó vagyok – nyilatkozta a klub honlapján Hadár Attila, a St. Mihály vezetőedzője.
(Fotó: Gémes Sándor)