Megye II tabella megtekintése

Móravároson elhitték, hogy nem kell megszakadni

E miatt kicsit megtorpant az együttes a megyekettőben.

Az utolsó őszi öt meccséből mindössze négy pontot tudott szerezni a Móravárosi Kinizsi SK a Csongrád megyei II. osztályban: ugyanakkor a hetediként telelő együttes számára így sem elérhetetlen a dobogós helyezés.

– A fiúk elhitték, hogy nem kell megszakadni a pályán, nem csináltunk semmit másképp, ugyanúgy dolgoztunk, ahogy tettük azt a szezon első felében is. A góllövéssel akadtak problémáink, voltak olyan meccsek, ahol hiába alakítottunk ki több helyzetet ellenfelünknél, mégsem tudtunk nyerni. Azt hittük, elég a cipőt felrakni a pályára, és nyerni fogunk. Ha sikerült volna a gólszerzési hatékonyságunkat növelni, akkor máris másképp alakult volna az ősz, de ezzel együtt is pozitív volt a szezonunk, és örülünk az eredményeinknek. – mondta a delmagyar.hu-nak Gerebicz Attila, a Móravárosi Kinizsi edzője.

A tréner hozzátette, akad olyan kerettag, akit csak hetente, vagy kéthetente látnak az edzésen, hiszen amatőr csapatról beszélünk esetükben, ahol sem fizetett játékos, sem gól vagy pontpénz nincsen. – Esetünkben nem realitás a feljutás, de szeretnénk a dobogón végezni, viszont elsősorban az a lényeg, hogy focizzunk egy jót a mérkőzéseinken – fejtette ki a célokkal kapcsolatban.

 

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - Megyei II. osztály

#Csapat nevePont
1.Deszk SC65
2.MAKÓ FC II55
3.SÁNDORFALVA SK50
4.KSE BALÁSTYA48
5.Tömörkény KSE47
6.FK 1899 SZEGED46
7.MÁRTÉLY SK44
8.St. Mihály FC43
9.Csanytelek SC34
10.MINDSZENTI SC SE33
11.CSENGELE KSE27
12.ZÁKÁNYSZÉK KSK21
13.ÜLLÉSI ISE20
14.FÖLDEÁK TC12
15.NAGYMÁGOCS SE0