Odalett a HFC tavaszi hazai veretlensége: Szűcs Róbert együttese a listavezető és bajnokesélyes Pécs ellen zárt pont nélkül. A meccs nem csupán a szurkolókról, hanem a két kiállításról is emlékezetes marad – viszont a Pécs abban a pár percben, amikor emberelőnyben futballozhatott, megszerezte a vezetést is, így egészen más szituáció volt, amikor újra egyenlő létszámban játszhattak a felek.
– Nagyon vártuk már ezt a meccset. Úgy készültünk, hogy mindenképp szeretnénk pontot szerezni, és egy stabil védekezésből kiindulva kontrázni. Ez az első félidőben működött is, ha egy kicsit pontosabbak, precízebbek vaguynk, gólt is szerezhettünk volna. Ezt terveztük a második félidőre is, a tervünk a kiállításig maximálisan működött. Emberhátrányban már kijött az, hogy miért a Pécs vezeti a bajnokságot – mondta az Oldalvonalnak Filipánics Bálint, a HFC kapusa.
Hozzátette, sokat vett ki a HFC-ből a szerdai, dabasi győzelem. – Le a kalappal a srácok előtt, minden meccsen az életünkért küzdünk. A következő meccsre kell koncentrálni, az benne van a pakliban, hogy a listavezetőtől kikapunk, de szeretnénk javítani – zárta a kapus. A Vásárhely vasárnap a Szentlőrincet fogadja a következő fordulóban.
Fotó forrása: oldalvonal.hu
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
# | Csapat neve | Pont |
---|---|---|
1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
4. | FC DABAS | 71 |
5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
6. | ESMTK | 57 |
7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
8. | MONOR | 56 |
9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
10. | PAKSI FC II. | 52 |
11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
15. | VÁC FC | 47 |
16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
18. | TAKSONY SE | 32 |
19. | SZEGEDI VSE | 24 |
20. | MAJOSI SE | 14 |