NB III tabella megtekintése

Négypontos vasárnap

Ismét nyert a Makó.

A kilencedik percben előnybe került a Makó az ESMTK ellen, miután Tamaskó remekül vette észre a balon üresen érkező Zámborit, aki vezetéshez juttatta csapatát. A folytatásban is több veszélyes lehetőséget dolgozott ki a Makó, a második gólra azonban egy órányi játékot várni kellett: ekkor Babolek és Tamaskó összjátéka után utóbbi passzolt a vendégek kapujába. A folytatásban már sok helyzet nem alakult ki, a Makó magabiztosan nyert, és újabb három pontot szerzett.

Először játszott döntetlent viszont a Hódmezővásárhelyi FC, amely a Monor otthonában ikszelt. A vásárhelyiek kétszer is a kapufát találták el, azonban végül meg kellett elégedniük egy ponttal.

NB III. Közép csoport, 17. forduló

Makó–ESMTK 2–0 (1-0)
Makó, vezette: Takács Tamás (Flinta, Ancsin).
Makó: Bordás – Tamaskó, Dóra, Popgeorgiev (Rabecz, 59.), Babolek, Zámbori, Sirokmán, Széll (Juhász, 71.), Pócs (Rébék, 90.), Sziklási, Nikitscher (Rózsahegyi, 90.). Edző: Siha Zsolt.
ESMTK: Gábor – Nagy M., Száhl, Horvát L. (Lucz, 76.), Szilágyi (Szűcs L., 90.), Póti, Kovács B. (Tóbisá, 67.), Soós, Túri, Molnár J., Szabó L. (Lázár, 76.). Edző: Nagy Tibor.
Gól: Zámbori (9.), Tamaskó (61.).

Monor–Hódmezővásárhelyi FC 0–0
Monor, vezette: Dombi Olivér (Molnár I., Holpár).
Monor: Szűcs L. – Nagy T., Barthel, Ficsor (Haragos, 68.), Annus (Balogh B., 68.), Farkas Á., Molnár T., Hulicsár (Hunya, a szünetben), Erős (Petrezselyem, 82.), Juhász Zs., Kántor. Edző: Fehér Ádám.
HFC: Füstös – Huszár (Pilán, 52.), Ondrejó, Gyüre (Katona, 79.), Németh K. (Kiss K., 79.), Bata (Orovecz, 93.), Molnár Á. (Tapiska, 52.), Povázsai, Antman, Orosz, Hegedűs. Edző: Koncz Zsolt.

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14