Nem sikerült a bravúr a St. Mihálynak

Hiába a meccs eleji lehetőségek, pont nélkül maradtak a lányok.

Nem várt könnyű feladat a KÉSZ-St. Mihály Szegedre a női labdarúgó NB I. első fordulójában, hiszen a tavalyi bronzérmes Puskás Akadémiához utazott.

Bátran kezdett a St. Mihály, amely több alkalommal eljutott ellenfele kapujáig – a félidő derekán mégis a hazaiak szereztek vezetést. Egy szöglet utáni kavarodást követően az amerikai Merill juttatta előnyhöz a hazaiakat. A pontrúgásokkal meggyűlt a szegediek baja, majd a második félidő elején megduplázta előnyét a Puskás, Szarvas lövésszerű beadása után már 2-0 volt a hazaiaknak. Sőt, nem sokkal később egy szöglet utáni kipattanót Palakovics lőtt a szegedi kapuba, ezel pedig eldőlt a meccs.

Bár a szépítés a végn összejött, Popovic egyéni villanását követően talált be, ugyanakkor a meccs elejét sajnálhatja a St. Mihály, mert jóval több volt abban a Tisza-partiak számára.

Puskás Akadémia FC – KÉSZ-St. Mihály-Szeged 3-1 (1-0).
Felcsút, Puskás Akadémia Pancho Aréna, vezette: Molnár-Sáska Zsófia Eszter (Bérczi Bálint, Dobsonyi László).
Puskás Akadémia: Tankó – Szűcs, Michalopoulou, Palakovics, Bokor, Sági, Nagy L., Szarvas, Pécsi, Merrill, Mayer. Vezetőedző: Mészáros Dalma.
Szent Mihály: Krstovic – Juhász E. (Németh P., 81.), Ónodi, Sajti, Komlós, Szőke (Nagy L., 71.), Djurdjevac, Szabó D., Simonovic (Török L., 62.), Horváth A. (Barna, 71.), Popovic. Vezetőedző: Major László.
Gólszerzők: Merill (23.), Szarvas (52.), Palakovics (60.), ill. Popovic (80.).

(Fotó: Puskás Akadémia Facebook)