Remekül teljesített a megyehárom eddigi szezonjában az Újszentiváni Íjász SE: az újonc együttes ugyanis 18 lejátszott meccs után a hatodik helyen áll, miután 11 győzelmet is szerzett már.
– Újoncként nem számítottunk ilyen jó eredményre. A nevezéskor vacilláltunk is, hogy vállaljuk-e a magasabb osztályt vagy sem, mivel nekünk csak a lényeg, hogy hétvégén tudjunk focizni egyet. A magasabb osztályt választottuk, kimondottan azért, hogy jobb pályákon játszhassunk hétvégente idegenben is – mondta portálunknak Tóth Gábor, az Újszentiván edzője.
A megyeháromban a Bordány II. tetemes, 14 pontos előnnyel vezet a Zákányszék-Nagymágocs duó előtt, viszont a dobogós helyekért óriási a tülekedés: a második és a 10. helyezett csapat között csak 9 pont a különbség, ebben a versenyben pedig ott van az Újszentiván is – persze a koronavírus-járvány miatt kérdéses, mi lesz a bajnokság sorsa.
– A bajnokságot szerintem a Bordány II. megnyerte, viszont a 2.-10. hely között bármi lehet. Mindenki hobbiból focizik, de ha a dobogóra odaérnénk, az külön dicsőség, de nem ez a fő szempont. Ebben a bajnokságban sokat számít, az adott hétvégén ki hogy tud kiállni, nekünk is voltak bravúrjaink, illetve fájó vereségeink is. Sajnos rosszul jött a kényszerpihenő, mivel nekünk csupán a kispályás bajnokságok és a hétvégi bajnoki jelenti az edzést – zárta Tóth Gábor.
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - Megyei III. osztály
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | Szentesi Kinizsi II. | 60 |
| 2. | CSANÁDPALOTAI FC | 57 |
| 3. | RÖSZKE SK | 53 |
| 4. | FC SZEGVÁR | 47 |
| 5. | Szegedi Pázsit SE | 39 |
| 6. | KISTELEKI TE | 37 |
| 7. | Foliaplast-Bordány SK II | 35 |
| 8. | ÖTTÖMÖS SPORTEGYESÜLET | 33 |
| 9. | BAKS BARÁTI SE | 27 |
| 10. | Újszentiván | 26 |
| 11. | ZSOMBÓ SE | 26 |
| 12. | Ruzsa KSE | 23 |
| 13. | KSC Fábiánsebestyén | 17 |
| 14. | PUSZTAMÉRGES FMC | 9 |
| 15. | Kiszombor KSK | 0 |




