Feldobta az edzőváltás a Kozármislenyt: a Baranya megyei csapatot immáron Kovács Zoltán irányította a HFC ellen, és a négy meccse nyeretlen Misleny nagy akarattal is kezdett. A vásárhelyiek támadójátéka ezúttal nem volt veszélyes, hiába játszottak szűk fél órát emberelőnyben, ezt sem tudták gólra váltani – a hazaiak megérdemelten nyertek és tartották otthon a három pontot, a HFC négy meccsből álló győzelmi szériája pedig ezzel megszakadt.
Az SZVSE-nek sem termett pont, amely több mint egy órán át jól tartotta magát a Monor vendégeként. Az első gól azonban megfogta a Vasutasokat, majd Maka egy kiugratást követően végleg eldöntötte a meccset.
NB III. Közép csoport, 31. forduló
Monor–SZVSE 2–0 (0-0)
Monor, zárt kapuk mögött. Vezette: Bodzay Áron (Gordos, Chikán).
Monor: Bozsó – Barthel, Ficsor (Haragos, 75.), Talabér, Nicsenko (Vékei, 55.), Annus, Maka (Kántor, 80.), Hunya (Lettner, 80.), Juhász Zs. (Kovács Á., 80.), Erős, Szabó Zs. Edző: Gubucz László.
SZVSE: Zsibrita – Kormányos, Tóth I., Csamangó (Bodor, 69.), Mészáros (Bakó, 84.), Beretka (Csanádi, 84.), Fülöp (Pócs D., 69.), Oláh, Dóra, Kelemen V., Zana. Edző: Paksi Péter.
Gól: Annus Á. (64.), Maka (74.).
Kozármisleny–Hódmezővásárhelyi FC 3–0 (1-0)
Kozármisleny, zárt kapuk mögött. Vezette: Szalai László (Gyürüsi, Farkas G.).
Kozármisleny: Matesz – Horváth D., Vajda (Csomós, 61.), Nagy E. (Fenyvesi, 77.), Kirchner, Kozics, Kónya (Horvát, 77.), Füredi, Turi, Hampuk (Kocsis, 66.), Csernik (Szabó D., 61.). Edző: Kovács Zoltán.
HFC: Weszelovszky – Huszár, Váradi, Bata, Mezei (Zahorán, 76.), Orosz (Kemény, 76.), Katona (Gyüre, 76.), Forró, Tapiska, Bojtos (Molnár Á., 56.), Rau (Ludánszki, 67.). Edző: Kandó Róbert.
Gól: Kirchner (4., 73., az elsőt 11-esből), Kozics (53.).
Kiállítva: Horváth D. (63.).
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




