Nemzetközi edzőmeccset nyert a St. Mihály

Kihasználták a válogatott szünetet.

A bajnoki szünet alatt sem maradt meccs nélkül a KÉSZ-St. Mihály Szeged, amely a szerb élvonal egyik élcsapatát, a Vojvodinát fogadta hétfőn. Az Apátfalván megrendezett találkozón ugyan voltak hiányzói a szegedieknek, többek között válogatottaknál szereplő Antelj Masa és Angelina Dresaj sem játszott, viszont a klub akadémiai tehetségei közül Pribék Andrea és Herke Norina is a felnőttek között szerepelhetett.

Több kapufát is hozott a meccs kezdeti periódusa, majd Vazquez távoli lövésével a St. Mihály szerzett vezetést, a szünet után egy szögletet követő fejessel egyenlített a Vojvodina. Nem sokkal később azonban a kiugró Mitri Rita értékesítette helyzetét, és a hosszú sarokba lőtt labdájával a St. Mihály megnyerte a meccset.

A Tisza-partiak vasárnap a Kispest-Honvéd vendégeként folytatják a bajnokságot.

KÉSZ-St. Mihály-Szeged – ZFK Vojvodina (szerb) 2-1 (1-0)
Női felkészülési mérkőzés, Apátfalva.
St. Mihály: Aradi – Papp T., Horváth A., Leal, Herke No., Mitkovska, Vazquez, Török, Szőke, Nagy L., Bradic. Cserék: Ivanics (k), Mitri, Horváth L., Baranyi, Gyovai, Pribék. Vezetőedző: Major László.
Vojvodina: Pajovic – Backovic, Micic, Savic, Trivic, Milovanovic, Topic, Milosevic, Cingelic, Kocic, Vuksanovic. Cserék: Smajevic, Paunovic, Gacic, Sipka, Ostojic, Suvacki, Popov, Krivokapic, Milincic (k). Vezetőedző: Petar Kurcubic.
Gólszerzők: Vazquez, Mitri, ill. Lara Backovic.

(Fotó: Gémes Sándor)