Nyílt edzést tartott Szegeden a női válogatott

Aláírt pólók, autogrammkártyák és tizenegyesek is szerepeltek a programban.

Nyílt edzést tartott a Szegeden készülő magyar női válogatott, amely pénteken Szbia otthonában lép pályára a Nemzetek Ligájában, míg jövő kedden a Szent Gellért Fórumban fogadja Fehéroroszország csapatát.

A keddi tréningen a kilátogató szurkolók között négy, a játékosok által aláírt címese pólót sorsltak ki, valamint tizenegyeseket is rúghattak a nemzeti csapat kapusainak. Az eseményt a 113-szoros válogatott Szabó Viktória születésnapi köszöntése koronázta meg: az edzés végén a több mint kétszáz szurkoló egyszerre köszöntötte énekelve a nemzeti csapat védőjét.

Immáron harmadszor rendeztünk nyilvános edzést, s a közeljövőben is tervezünk hasonló eseményt – mondta Dénes Dorka női szakágvezető.– Csongrád vármegyéből a Szent Mihály Akadémia mellett több kis egyesület is regisztrált az edzésre, jöttek szurkolók többek között a Makó FC-től, a Zsombó SE-től, a Csongrádi-Tiszaparttól, a Mártély Sportkörtől, a Szeged-Csanád Grosics Akadémiáról, a Szentestől és a Sándorfalvi SKE-től. A Magyar Labdarúgó Szövetség Csongrád-Csanád Vármegyei Igazgatósága nagyon sokat segített a nyilvános edzés népszerűsítésében, ezúton is köszönjük a támogatásukat – nyilatkozta az mlsz.hu-nak Dénes Dorka.

(Fotó: mlsz.hu)