Megye I tabella megtekintése

Nyolc érkező Algyőn

Már együtt dolgozik az új keret és az új edző.

Új trénerrel készül a következő bajnokságra az Algyő SK: a megyei I. osztályban legutóbb 8. helyen végzett csapat irányítását a játékot abbahagyó Fülöp Tibor vette át.

Ami a keretbeli változásokat illeti, távozott a csapattól a kapus Siska Richárd, valamint Szil Zsolt, érkezők oldalán viszont összesen 8 név is található.

A kapuba érkezett Mórahalomról a 30 éves Szabó Gergely, aki továbbra is csapattársa lesz Ördögh Kristófnak (24), ám immáron algyői színekben. Ismerős lehet az algyői szurkolóknak Táncos Bence, hiszen a Deszktől érkező 24 támadó játszott már az Algyőben, akárcsak az SZVSE-től visszatérő Deák Donát, a 24 éves középpályás féléves kitérőt követően tér vissza Algyőre. Egyaránt a DAFC Szegedtől érkezik a 17 éves Suták Gergő és a 26 éves Fekete Ádám, a 19 éves Csehó Martin a Szeged-Csanád Grosics Akadémiától, míg a 22 esztendős Horváth Adrián pedig az UTC-től érkezett.

– Erre készültem a felnőtt labdarúgás befejezését követően, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar lesz lehetőségem. Vágó Attila, Kelemen Balázs és Paksi Péter mellett már pályaedzőként segítkeztem. Múlt héten elkezdtük a közös munkát, fura volt, hogy nem a padon ülök az öltözőben. Jó közösségbe csöppentem, hosszú távon gondolkozunk, szeretnénk a felsőházban végezni az idén – mondta Fülöp Tibor.

Szombaton a Békés megyei I. osztályban érdekelt Orosházával játszik a csapat az első nyári felkészülési mérkőzésén.

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - Megyei I. osztály

#Csapat nevePont
1.MAKÓ FC73
2.TISZASZIGET SE56
3.Szentesi Kinizsi SZITE54
4.APÁTFALVA SC48
5.ALGYŐ SK43
6.SZEGED 2011 KFT. II.36
7.MÓRAHALOM VSE36
8.Hódmezővásárhelyi FC II.34
9.Foliaplast-Bordány SK34
10.SZEGEDI VSE II.31
11.ESK Kiskundorozsma29
12.CSONGRÁD-KUNSÁG A.19
13.Székkutas TC17
14.UTC 1913 Labdarúgó Kft7