NB II tabella megtekintése

ONLINE: fontos Szeged-Grosics-siker a Soroksár ellen

Borisz Zsivanovics megszerezte első gólját szegedi mezben – újra nyert, és már nem kieső a Szeged-Grosics.

 

Fontos meccs előtt állt a Szeged 2011-Grosics Akadémia, amely a Soroksárt fogadta Húsvét vasárnapján.

Az erős szél rányomta a bélyegét az első félidő játékra, elvétve tudtak csak felépíteni egy-egy támadást a felek – végül a viszonylagosan csendes találkozót Szabó Péter szépségdíjas szabadrúgás-gólja törte meg, a szegediek szélsője remek csavarásával előnyhöz juttatta csapatát az első fél óra végén.

A fordulás után is Szabó volt a szegediek egyik legjobbja: beadása után Fejős ugyan a keresztlécet találta el, a kipattanót azonban Borisz Zsivanovics már bekotorta, így a nemrég szerződtetett játékos megszerezte első szegedi gólját. A folytatásban ugyan akadtak lehetőségei a vendégeknek is, de Branimir Alekszics is bemutatott egy remek védést a kapuban, a Szeged-Grosics kontráiban pedig rendre ott volt a gólszerzés lehetősége. Végül a második félidő elején szerzett szegedi gól eldöntötte a három pont sorsát – így a szezonban hatodjára tudtak nyerni Germán Tamásék, és felléptek a 17., bennmaradó helyre – bár egyelőre csak gólkülönbségének köszönhetően előzi meg a Budafokot a szegedi együttes.

 

Goran Kopunovics tanítványai legközelebb jövő vasárnap a Kazincbarcika vendégei lesznek.

 

NB II, 28. forduló

Szeged 2011-Grosics Akadémia – Soroksár SC 2 – 0 (1-0)
Gyula, Grosics Akadémia, 300 néző. Vezette: Nagy Róbert (Márkus Péter, Berényi Ákos).
Szeged-Grosics: Alekszics – Achim, Farkas M., Tóth G., Gergényi, Coroian, Hegedűs M., Szabó P. (Povázsai, 83′), Zsivanovics (Germán, 55′), Fejős (Kertész, 76′), Zádori. Edző: Goran Kopunovics.
Soroksár: Steer – Valencsik, Fülöp, Dvorschák, Gyömbér, Lakatos, Gárdos (Pál A. – a szünetben), Huszák, Popov (Kundrák – a szünetben), Fröchlich, Csillag (Albert, 70′). Edző: Lipcsei Péter.
Gól: Szabó P. (32′), Zsivanovics (52′)

A találkozó előzetesét ide kattintva olvashatja!

Fotó forrása: szeged2011.hu

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB II

#Csapat nevePont
1.DVSC80
2.VASAS FC79
3.GYIRMÓT FC GYŐR78
4.PMFC64
5.FC AJKA62
6.BUDAÖRS59
7.SZOLNOKI MÁV FC57
8.SOROKSÁR SC57
9.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA56
10.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC55
11.SZOMBATHELYI HALADÁS54
12.WKW ETO FC GYŐR46
13.BFC SIÓFOK45
14.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE44
15.DOROGI FC44
16.SZENTLŐRINC42
17.AQVITAL FC CSÁKVÁR38
18.KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC33
19.KOLORCITY KAZINCBARCIKA33
20.DEAC23