NB II tabella megtekintése

ONLINE: gól nélkül Dorogon a Szeged-Grosics

Kiegyenlített csatában egy pontot tudott elhozni Dorogról a Szeged 2011-Grosics Akadémia.

 

Az idén még nyeretlen Dorog otthonában folytatta a Szeged 2011-Grosics Akadémia a hétközi fordulóban – Goran Kopunovics két helyen változtatott legutóbbi kezdőcsapatán, bár ebből egyik kényszerű volt, hiszen Farkas Márk sárga lapok miatt kellett, hogy kihagyja a szerdai találkozót.

 

Főképp mezőnyjátékkal telt az első félidő, amely kevés igazán komoly lehetőséget hozott: a dolgok fél óra elteltével pörögtek fel, de egy szegedi kapufán túl mást nem jegyezhettünk fel.

 

Nagyban nem változott a játék képe a fordulás után sem: egyenlő erők küzdelmét láthatták a pályán a nézők, ami szintén a félidő második felében hozott némi változást: Alekszics is bemutatott pár védést, a legnagyobb hárítás azonban Vajdáé volt, aki a csereként beállt Borisz Zsivanovics öt méteres fejesét szedte ki bravúrral. A végén még egy távoli lövésre futotta a Dorogtól – de a látottak alapján összességében jogos a pontosztozkodás.

 

Ez volt a Szeged-Grosics idei nyolcadik döntetlenje, és továbbra is a kieső, 19. helyen áll. Germán Tamásék legközelebb vasárnap a Soroksárt fogadják a gyulai Grosics Akadémián.

 

NB II 27. forduló

Dorogi FC – Szeged 2011-Grosics Akadémia 0-0
Dorog, Buzánszky Jenő stadion. Vezette: Bogár Gergő (Farkas Balázs, Bede Tamás).
Dorog: Vajda – Németh Á., Szellák (Simon A., 75′), Berkó, Kitl, Csató, Szalai, Lénárt, Városi (Faragó, 60′), Mészáros, Sitku (Vígh, 60′) Edző: Schindler Szabolcs.
Szeged-Grosics: Alekszics – Achim, Tóth G., Papp F., Gergényi, Szabó P., Pászka (Hegedűs M., 81′), Coroian, Zabari (Zsivanovics, 64′), Germán, Zádori (Tóth L., 90′). Edző: Goran Kopunovics.
Gól:

A találkozó előzetesét ide kattintva olvashatják.

Fotó forrása: szeged2011.hu

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB II

#Csapat nevePont
1.DVSC80
2.VASAS FC79
3.GYIRMÓT FC GYŐR78
4.PMFC64
5.FC AJKA62
6.BUDAÖRS59
7.SZOLNOKI MÁV FC57
8.SOROKSÁR SC57
9.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA56
10.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC55
11.SZOMBATHELYI HALADÁS54
12.WKW ETO FC GYŐR46
13.BFC SIÓFOK45
14.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE44
15.DOROGI FC44
16.SZENTLŐRINC42
17.AQVITAL FC CSÁKVÁR38
18.KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC33
19.KOLORCITY KAZINCBARCIKA33
20.DEAC23