ONLINE: őszi első a Szpari-verő Szent Mihály

A nehéz talajon hatalmasat harcolva verte a Nyíregyházát az utolsó őszi fordulóban a Cserenkó-csapat, mely így 30 pontjával az első helyen várhatja a tavaszi folytatást az NB II Keleti csoportban.

NB II Keleti csoport 12. forduló:

Szent Mihály – Nyíregyháza Spartacus 3-0 (1-0). Tápé, 50 néző, vezette: Fűri Imre (Halma Sándor, Malya Zoltán).
Szent Mihály: Tóth Zs. – Temesváry, Harcel, Sasvári (Szil 46′), Guth, Zimányi Kovács (Koncz 80′), Szántó, Frankó (Kardos 80′), Pilán (Cselenák 80′), Szélpál, Török (Szalai 64′). Vezetőedző: Cserenkó Szabolcs.
Nyíregyháza: Czégény – Fekete, Pócsik, Kocsis, Nagy-Peti, Kovács A. (Garda 85′), Balogh, Tóth C. (Kertész 85′), Urai, Hudák, Bornemissza. Vezetőedző: Makay Robin.
Gólszerző: Török L. (35′), Zimányi Kovács A. (59′ – 11-esből), Szélpál N. (73′)

Cserenkó Szabolcs: “Úgy gondolom, amit az első fordulóban elrontottuk, azt rendesen javítottuk és visszahoztuk a további őszi mérkőzéseken. Az volt a tervünk és a célunk, hogy az első helyen teleljünk, ezt teljesítettük. Örömteli, hogy kiváló a gólarányunk, sokat lőttünk, keveset kaptunk. Gratulálok a csapatnak, mindenkit maximális dicséret illet! Ami a mai meccset illeti, a rendkívül nehéz talajú pályán becsülettel és derekasan küzdöttünk, úgy érzem, kijött a két csapat közötti különbség, azt reálisan tükrözi a végeredmény. Most pihenünk egy kicsit, aztán készülünk a tavaszi megmérettetésekre, meg akarjuk szerezni az aranyérmet.”