NB III tabella megtekintése

ONLINE: sima Szeged-GA siker Mislenyben

Megérdemelten aratott idegenbeli sikert a Szeged-GA.

A vártnál talán simább sikert aratott a Kozármisleny otthonában a Szeged-Grosics Akadémia: Popovits Pál együttese az első perctől kezdve támadó felfogásban lépett pályára, és tulajdonképpen a teljes meccset uralta. Az első negyed óra végén a remekül kezdő Germán Tamás csavart be egy szabadrúgást, majd nem sokkal később egy kipattanót értékesített Coroian – hamar kétgólos előnybe került a Szeged-GA, amely a folytatásban sem állt le, és akár további gólokat is szerezhetett volna.

A második félidő elejét is megnyomta a szegedi együttes, a csereként beállt Hegedűs Martin pedig végképp eldöntötte a találkozót, miután befejezett egy kontrát. A hazaiaknak átlövéseken kívül nem igazán akadt komoly lehetőségük: a Szeged-GA teljesen megérdemelten gyűjtött igen értékes három pontot, és várhatja a jövő heti, Grosics Akadémián esedékes, Dunaújváros elleni rangadót.

NB III Közép csoport, 10. forduló

Kozármisleny FC – Szeged-Grosics Akadémia 0-3 (0-2)
Kozármisleny, 300 néző. Vezette: Jakab Géza (Illés Tamás, Vörös Dániel).
Kozármisleny: Ipacs – Grabarics, Rácz Á., Tóth Márk, Wittrédi, Márkvárt (Tóth Marcell, 56.), Horvát (Menyhei, 82.), Kocsis, Racskó, Fiáth, Turi.  Edző: Németh Zsolt.
Szeged-GA: Alekszics – Achim (Manga, 88.), Farkas, Tóth G., Pászka, Oláh G., Coroian (Hegedűs – a szünetben), Moga, Germán, Cigan (Erdei, 85.), Máté. Edző: Popovits Pál.
Gól: Germán (14.), Coroian (17.), Hegedűs (60.)
Sárga lap: Tóth M. (31.) ill. Máté (7.), Farkas M. (87.)

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14