Megye I tabella megtekintése

ONLINE: Sima SZVSE-siker az UTC ellen

A meccse szinte végig kontrollálva, magabiztosan nyert a SZVSE az UTC ellen.

A zsinórban négy meccset bukott UTC az osztály egyik élcsapata, a SZVSE otthonában próbálhatott meg kilábalni rossz szériájából.

A Vasutasok azonban az elejétől kezdve egyértelművé tették szándékaikat: a kezdő sípszótól kezdve elvétve engedték csak kibontakozni az UTC-t, és szinte folyamatos nyomás alatt tartották a vendégek kapuját. Mintegy tíz percnyi játék után Hatvani József egy röviden felszabadított szöglet után szerezte meg a vezetést csapatának, amit hét perccel később Csanádi István duplázott meg – a szünetig egy szépen kijátszott akció végén Király Dávid is eredményes volt, akinek pontos fejesénél tehetetlen volt Nagy Gergely.

A fordulás után sem állt be nagy változás a játékba, bár a Kertész utcaiak aktívabban kezdtek, de igazán nagy bravúrra nem volt szükség Csanádi Dánieltől – a SZVSE pedig közel húsz perccel a vége előtt tette fel a pontot az i-re, amikor Hatvani József tekerte el a labdát az UTC kapusa mellett. Major László együttese végig kontrollálta a meccset, és teljesen megérdemelten tartotta otthon a három pontot.

Ezzel a SZVSE szezonbeli hetedik sikerét aratta, és 25 pontos az őszi utolsó forduló előtt, amelyet majd Dorozsmán játszik le, az UTC pedig egymás után ötödjére is pont nélkül maradt, és a záró játéknapon sem vár rá könnyű feladat a Csongrád elleni, hazai mérkőzésen.

Megyei I. osztály, 14. forduló

Szegedi VSE – Ujszegedi TC 4-0 (3-0)
Szeged, SZVSE-stadion, 50 néző. Vezette: Barta Norbert István (Bán Bence, Szabó László).
SZVSE:  Csanádi D. – Nagy Z., Bilic, Nagypál (Zemko, 86′), Király D. (Németh Z., 75′), Baka (Tanács, 72′), Csamangó, Péter, Csanádi I., Hatvani, Balázs. Vezetőedző: Major László.
UTC: Nagy G. – Laczkó Zs., Gulyás, Keresztes Sz., Zsibrita, Békési, Szántó (Nagy Á., 73′), Péczely, Sós, Balogh D. (Berczi, 65′), Koncz.  Vezetőedző: Pálfy Zoltán.
Gól: Hatvani (11′, 72′), Csanádi I. (17′), Király D. (34′).
Sárga lap: Németh Z. (82′).

Major László: “Egyértelműen jobb csapat a SZVSE, mint az UTC. A srácoknak nagy kedvvel, jól játszottak, sok helyzetet alakítottak ki, de legalább ennyit el is hibáztak. Elégedett vagyok a hozzáállásukkal.”

Gidai Sándor: “Az elképzeléseimmel ellentétben elég gyámoltalanul játszottunk egy meglehetősen magabiztos SZVSE ellen, teljesen megérdemelt hazai siker született. Az egyetemisták programjai miatt szinte minden héten hiányosan állunk ki, mi ezt vállaltuk, csak nehéz vele együtt élni.”

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - Megyei I. osztály

#Csapat nevePont
1.MAKÓ FC73
2.TISZASZIGET SE56
3.Szentesi Kinizsi SZITE54
4.APÁTFALVA SC48
5.ALGYŐ SK43
6.SZEGED 2011 KFT. II.36
7.MÓRAHALOM VSE36
8.Hódmezővásárhelyi FC II.34
9.Foliaplast-Bordány SK34
10.SZEGEDI VSE II.31
11.ESK Kiskundorozsma29
12.CSONGRÁD-KUNSÁG A.19
13.Székkutas TC17
14.UTC 1913 Labdarúgó Kft7