Zsombó – Csongrád (szombat 13.00)
Legutóbb nem állt messze a bravúrtól a Zsombó a SZVSE otthonában, végül azonban pont nélkül maradt a gárda, amely az előző héten a szomszédvár Szentest magabiztosan legyőző Csongrádot fogadja. Keller Mihály együttesének bizonyára kellő emocionális töltetet adhat a Kurca-partiak legyőzése, ráadásul idén idegenben is jól megy a Csongrádnak.
Szentes – FK Szeged (szombat 13.00)
Kérdés, mennyire érinti érzékenyen az eddig remek szezont futó Szentest a csongrádi vereség. Papíron az FK elleni meccs tökéletes alkalomnak tűnhet a javításra, hiszen a sereghajtó a mezőny egyetlen nyeretlen csapata, de a kék-feketék aligha szeretnék, hogy tovább folytatódjon ez a sorozat.
Tiszasziget – Szőreg (szombat 13.00)
Pár fordulóval ez előtt még jóval keményebb diónak tűnhetett ez a meccs a listavezető számára, az utóbbi fordulókban azonban a Szőreg visszavett a kezdeti lendületből. Mindezekkel együtt is hiba lenne csak legyinteni arra, amit a Szőreg eddig produkál – viszont a Tiszasziget vendégeként játszani, na ennél aligha van nehezebb feladat egy csapat számára idén. Ha győz, akkor őszi bajnok lehet a Tiszasziget, hiszen hatpontos előnye mellett még kevesebb meccse is van, azaz csak az lenne a kérdés a Bordány ellen, december elsején esedékes pótolt meccsen, hogy hány pont előnnyel vonulhat pihenőre a gárda – bár bizonyára Bernát Péter tanítványai nem így gondolkoznak jelenleg.
UTC – Röszke (szombat 13.00)
Elindult az UTC szekere, amely legutóbbi három meccsén hét pontot szerzett, azaz közel megtriplázta az odáig szerzett négy egységet. Belelendült viszont a Röszke is, amely az elmúlt négy forduló során egyaránt három pontot szerzett, és gyorsan fentebb is lépett a tabellán – ha komoly céljai akadnak az újoncnak, akkor ezt a meccset meg kell nyernie, más kérdés, hogy a Kertész utcából nem olyan könnyedén lehet elvinni a pontokat.
Algyő – Székkutas (szombat 13.00)
A röszkei veresége azt jelentette, hogy nőtt az Algyő hátránya a listavezetővel szemben, és egyre haloványabb esélye van arra, hogy elsőként forduljon a téli pihenőre – noha a dobogós eredmény is szépnek mondható a címvédőtől. Ahhoz azonban, hogy ez valóban összejöjjön, le kell győznie a Székkutast: Horváth Zoltán tanítványai azonban legutóbb megmutatták, mennyire szervezett és egységes játékra is képesek, és bizonyára ez jelenthet kapaszkodót számukra szombaton is.
Makó II. – SZVSE (vasárnap 13.00)
Úgy tűnik, a szentesi győzelem sem indította el felfelé a makói fiatalokat, hiszen ezt a meccset két vereség követte. A SZVSE aligha így képzelte el az őszt, hiszen most azért lép pályára a gárda, hogy megmaradhasson a dobogón. A Makó még nem nyert meccset saját pályáján az ősszel – a papírforma most sem ezt ígéri.
HFC II. – Kiskundorozsma (vasárnap 13.00)
Egy pont és két hely választja el a két csapatot a vasárnapi mérkőzés előtt, azaz mindkét együttes számára kiemelten fontos lehet, hogy sikerül ez a találkozó. Ha ez nem lenne elég, mindkét csapat igen hullámzóan teljesít, és most is nehezen megjósolható, mi sül ki ebből a párosításból, még ha a Dorozsma az utóbbi hetekben idegenben nem is remekelt.
Fotó forrása: Gémes Sándor
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - Megyei I. osztály
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | MAKÓ FC | 73 |
| 2. | TISZASZIGET SE | 56 |
| 3. | Szentesi Kinizsi SZITE | 54 |
| 4. | APÁTFALVA SC | 48 |
| 5. | ALGYŐ SK | 43 |
| 6. | MÓRAHALOM VSE | 36 |
| 7. | SZEGED 2011 KFT. II. | 36 |
| 8. | Foliaplast-Bordány SK | 34 |
| 9. | Hódmezővásárhelyi FC II. | 34 |
| 10. | SZEGEDI VSE II. | 31 |
| 11. | ESK Kiskundorozsma | 29 |
| 12. | CSONGRÁD-KUNSÁG A. | 19 |
| 13. | Székkutas TC | 17 |
| 14. | UTC 1913 Labdarúgó Kft | 7 |




