NB III tabella megtekintése

Pécsett maradt hibátlan a Szeged-GA

Ismét Oláh Gergő volt az első gólszerző.

A nyáron alaposan átalakult PMFC vendége volt a Szeged-Grosics Akadémia, a találkozót pedig a pécsiek tavalyi, utolsó meccsén történtek miatt zárt kapuk mögött rendezték meg.

Öt perc elteltével azonban máris megvolt a vezetés Popovits Pál csapatának, miután egy kipattanót Oláh Gergő kapásból vágott a pécsi kapuba. A folytatásban ugyan dominált a Szeged-GA, de nehezen akart megszületni a második gólt – sőt, Alekszics védésére is szükség volt Koller átlövésénél. Úgy tűnt, marad a 0-1 a pihenőre, Máté János tekerése a bal kapufán csattant – a szünet előtt azomban egy szöglet után Germán fejelhetett szabadon, amit ki is használt, és kettőre növelte a szegedi előnyt.

A második félidőben Farkas Márk is eltalálta a kapufát, – nem sokkal később viszont Fujsz egy visszacsel után az ötösről lőtt a hosszú sarokba, így felbátorodott a Pécs, 1-2. A hazaiak mindent megtettek az egyenlítésért, de stabil lábakon állt a szegedi védelem – így megszerezte a három pontot, és két kör után két győzelemmel áll a Szeged-GA.

Popovits Pál csapata jövő szombaton a Szekszárdot fogadja a gyulai Grosics Akadémián.

NB III Közép csoport, 2. forduló

PMFC – Szeged-Grosics Akadémia 1-2 (0-2)
Pécs, PMFC stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Katona Balázs (Molnár Alex, Marozsi Gábor Bence).
PMFC: Somogyi – Valkovszki, Juhász, Banjac, Hanol (Varga T., 63.), Erdős, Kesztyűs (Kálmán, 46.), Szellák, Koller, Fujsz (Keresztes, 81.), Péter. Edző: Sárai György.
Szeged-GA: Alekszics – Achim, Tóth G., Farkas M., Pászka, Erdei, Oláh G., Coroian (Hegedűs M., 67.), Cigan (Molnár J., 85.), Germán, Máté. Edző: Popovits Pál.
Gól: Fujsz (67.) ill. Oláh G. (5.), Germán (45.)

Popovits Pál: – Minden meccs első húsz perce nagyon nehéz lesz, de ha megszereztük volna a harmadik gólt, akkor sokkal könnyebb lett volna a mai meccs. Így vérszemet kapott a Pécs, kiegyenlítettebbé vált a játék. Vannak még olyan dolgok, amiken javítani szeretnénk, de a győzelmet nem lehet elvenni a csapattól.

Fotó forrása: szeged-grosicsakademia.hu

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14