Pécsre igazolt Gera Zalán

Az NB II.-ben folytatja.

Az NB II.-es Pécsnél folytatja karrierjét Gera Zalán. Mint arról a baranyai klub honlapja beszámolt, a 19 éves, korosztályos válogatott támadó legutóbb a Ferencvárosban játszott, ahol 51 NB III-as meccsen 20 találatot jegyzett, valamint 9-szer az U19-es válogatottban is fontos szerepet kapott, ráadásul Bosznia ellen megszerezte első gólját a nemzeti együttesben.

– Még az átigazolási időszak elején kezdődtek el a beszélgetések, nemrég pedig sikeresen megegyezett a két klub. Követtem a PMFC szereplését, nagyon szimpatikusak voltak a látottak, a kerethez csatlakozva pedig hamar megtapasztaltam azt a fajta remek csapatmorált, ami elengedhetetlen a jó szerepléshez. Remélem, minél tovább kitart a szériánk, azon leszek, hogy a csapat segítségére legyek – nyilatkozta a pályafutását Sándorfalván, majd a L-IT-SZEAC-nál kezdő Gera Zalán.

(Fotó: PMFC)